„Drága Charles,az íróasztal fenekén találtam egy doboz ilyen levélpapírt, tehát kénytelen vagyok írni neked, hogy meggyászoljam elvesztett ártatlanságomat. Sose látszott életképesnek szegény. Az orvosok kezdettől fogva lemondtak róla.
[…]
Aloysiust semmi esetre sem viszem magammal Velencébe. Nincs rá szükség, hogy mindenféle rémes olasz medvékkel barátkozzon össze, s eltanulja tőlük a rossz szokásaikat.”
Egy tiltott szerelem és az ártatlanság elvesztése a második világháború előtti Angliában. 1925, Oxford. A jóképű Charles Ryder, középosztálybeli diák összebarátkozik a lángoló és nagyvilági életet élő Sebastiannal, Lord és Lady Marchmain fiával, aki meghívja a fiatalembert lenyűgöző családi kastélyukba, Bridesheadbe. Új környezete elvarázsolja, Sebastian gyönyörű húga, Julia pedig elcsavarja a fejét. Miközben érzelmileg egyre jobban kötődik a testvérpárhoz – Sebastian a legjobb barátja, Julia a szeretője – Charles minden egyes látogatásakor új és új felállás lesz érvényes a hármójuk kapcsolatában, amelynek legfőbb okozója a zsarnoki természettel és buzgó katolikus vakhittel megáldott anya személye.
Ez a leírás mintha inkább a könyvből készült filmet jellemezné. Amit én láttam még az év elején. És sajnos az én életemben meg van az a majdnem mindig előkerülő törvényszerűség, hogy nem tetszik az a könyv, aminek már azelőtt láttam a filmváltozatát. Pl. P.S. I love you, Csillagpor. Mindkét filmet egyszerűen imádtam, a könyv viszont csalódás volt. Talán túl nagyok voltak az elvárásaim? Vagy talán tényleg jobb volt a film?
Sajnos ezt éreztem ennél a könyvnél is. A film tetszett és a könyvet is imádni akartam, az elején nagyon jó is volt, de nem jött össze.
Evelyn Waugh (akiről kiderült, hogy tévhiteimmel ellentétben férfi) regényének elbeszélője Charles Ryder. A középkorú férfi a második világháborúban szolgáló katonaként visszatér életének egy fontos helyszínére, Bridesheadbe. A történet tulajdonképpen az ő visszaemlékezése.
Először egyetemi barátjával, Sebastian Flyte-tal látogatja meg a fiú családjának otthonul szolgáló impozáns kastélyt, így csöppen bele a bonyolult családi életbe is és egyben így változik meg saját élete is. Különleges barátság szövődik közte és Sebastian között, elmerül a különböző élvezetekben, megvalósítja álmát, hogy festő legyen.
Az egész regényben megvan az a „régi világ hangulat”. A cselekmény a két világháború közt játszódik, mégsem kapnak túl nagy szerepet a történetben.
Valahogy úgy éreztem, mintha két különböző történetet vagy két író alkotását olvasnám. A könyv első felét valóban imádtam, az oxfordi éveket. Leginkább Sebastian miatt, aki talán az egyik legszerethetőbb figura akit valaha is alkottak az irodalomban. Habár a fiú alkoholista és több élvezetet talál a mértéktelen szórakozásban, mint a munkában, ő az akinek mélyebb rétegeit is bemutatja a szerző. Sebastian személyisége egyszerűen kedves, egy kissé naiv, mindenhová magával cipeli Aloysius nevű játékmackóját, akit egyenrangú társként kezel, lelkileg rendkívül befolyásolható és iszonyatosan félti Charles-szal való barátságát.
Aztán ahogy Sebastian eltűnik a történetből… nem is tudom, mintha eltűnne az egész érzelmi világ. Ekkor tűnt fel, hogy Charles mennyire jellegtelen szereplő és inkább negatív tulajdonságai vannak. Legjobb barátját nagyon könnyen elfelejtette, a gyerekeit nagyon könnyen elfelejtette a szeretője kedvéért, majd a végén a szeretőjét is menni hagyta és valahogy a könyv egész második fele annyira üres. Nem jött át.
A film azért volt jobb, mert az sokkal érzelmesebb volt szerintem. A két testvér és Charles kapcsolata sokkal jobban kiéleződött, a bigott anyuka karakteresebb, unszimpatikusabb figura volt, meg úgy amúgy az összes karakter kidolgozottabb volt.
Sajnos ezt éreztem ennél a könyvnél is. A film tetszett és a könyvet is imádni akartam, az elején nagyon jó is volt, de nem jött össze.
Evelyn Waugh (akiről kiderült, hogy tévhiteimmel ellentétben férfi) regényének elbeszélője Charles Ryder. A középkorú férfi a második világháborúban szolgáló katonaként visszatér életének egy fontos helyszínére, Bridesheadbe. A történet tulajdonképpen az ő visszaemlékezése.
Először egyetemi barátjával, Sebastian Flyte-tal látogatja meg a fiú családjának otthonul szolgáló impozáns kastélyt, így csöppen bele a bonyolult családi életbe is és egyben így változik meg saját élete is. Különleges barátság szövődik közte és Sebastian között, elmerül a különböző élvezetekben, megvalósítja álmát, hogy festő legyen.
Az egész regényben megvan az a „régi világ hangulat”. A cselekmény a két világháború közt játszódik, mégsem kapnak túl nagy szerepet a történetben.
Valahogy úgy éreztem, mintha két különböző történetet vagy két író alkotását olvasnám. A könyv első felét valóban imádtam, az oxfordi éveket. Leginkább Sebastian miatt, aki talán az egyik legszerethetőbb figura akit valaha is alkottak az irodalomban. Habár a fiú alkoholista és több élvezetet talál a mértéktelen szórakozásban, mint a munkában, ő az akinek mélyebb rétegeit is bemutatja a szerző. Sebastian személyisége egyszerűen kedves, egy kissé naiv, mindenhová magával cipeli Aloysius nevű játékmackóját, akit egyenrangú társként kezel, lelkileg rendkívül befolyásolható és iszonyatosan félti Charles-szal való barátságát.
Aztán ahogy Sebastian eltűnik a történetből… nem is tudom, mintha eltűnne az egész érzelmi világ. Ekkor tűnt fel, hogy Charles mennyire jellegtelen szereplő és inkább negatív tulajdonságai vannak. Legjobb barátját nagyon könnyen elfelejtette, a gyerekeit nagyon könnyen elfelejtette a szeretője kedvéért, majd a végén a szeretőjét is menni hagyta és valahogy a könyv egész második fele annyira üres. Nem jött át.
A film azért volt jobb, mert az sokkal érzelmesebb volt szerintem. A két testvér és Charles kapcsolata sokkal jobban kiéleződött, a bigott anyuka karakteresebb, unszimpatikusabb figura volt, meg úgy amúgy az összes karakter kidolgozottabb volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése