„- Tudom, hogy nem vagy tökéletes. De pont a tökéletlenségünk tesz minket tökéletessé valaki más szemében.”
Lola Nolan nem mindennapi lány. Jelmondata, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy mindennap ugyanaz az ember legyünk, így imád ’beöltözni’ és imád mindent, ami a divattal kapcsolatos. Rokoni kapcsolatai elég kuszák, ráadásul családjának még az idősebb, rocksztár barátjával is gondjai vannak. De Lola mégis jól érzi magát a bőrében. Míg vissza nem költözik szomszédjukba a Bell család. Akárhányszor csak erre gondol, eszébe jut a kínos helyzet, amibe pár éve keveredett a Bell ikrekkel. Ráadásul Cricket Bell volt a gyerekkori szerelme. Lola igyekszik elkerülni a családot, de rá kell jönnie, hogy a Crickettel való találkozás nem csak szomorú emlékeket idéz fel benne…
Legjobb lesz, ha egyből a közepébe is vágok.
Ez a könyv csalódás volt számomra. Sajnos – vagy nem sajnos – az elődje, az Anna and the French kiss egy minden ízében tökéletes YA regény és egyből kedvenc könyveim közé került, nyugodt szívvel tudom mindenkinek ajánlani, de tényleg.
Lola szerencsétlensége pedig csak most tudatosult bennem igazán: mindig írok a bejegyzések elejére egy kis ismertetőt, nem csak a fülszöveget másolom ki, hiszen az nagyon homályos tud lenni, jobb, ha már tudjuk miről is szól a regény amit olvasni fogunk. Itt viszont óriási gondban voltam, egyszerűen nem tudtam mit is írjak róla, mert hát… cselekmény valóban nincs. Legalábbis olyan, amit le tudnék írni hosszabban és az asztalba vertem már a fejemet, hogy ki tudjak erőszakolni magamból pár sort.
Itt jöttem rá, hogy habár goodreads-en 4-et adtam neki, molyon 3.5-öt, igazándiból Lola csak hármast érdemel.
Fáj a szívem, de komolyan, mert Stephanie Perkins nagyon szimpatikus és az Annától tényleg eldobtam az agyam.
Itt viszont amit kaptunk: aranyos, szerethető karakterek, akik szintén nem voltak kiforrottak. Cselekmény nem sok, hangulat van, de felejtős.
Stephanie próbált belerakni dolgokat, de tényleg semmi sem volt kifejtve, pedig nem volt rövidebb sokkal szerintem, mint az Anna.
Cricketnek már a neve is nagyon édes, de sajnáltam szegényt, hogy ilyen regényben kapott csak helyet, mert benne lett volna még potenciál.
Míg olvastam, sosem éreztem leküzdhetetlen vágyat, hogy eldobjak mindent és rávessem magam a könyvre.
Felbukkant benne Anna és St. Clair is és szinte azt mondhatom, hogy amelyik jelenetben benne voltak, ott tuti, hogy ők álltak a középpontban. Imádom őket, de sajnos egy regényben a főszereplőkön kellene, hogy legyen a hangsúly és nem szabadna hagyni, hogy a huszadik mellékszereplő lopja el a reflektorfényt.
Azt hiszem mást nem is tudok mondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése