Cassandra Clare - Clockwork Princess (The Infernal Devices #3)

SPOILER, ergo cselekményleírás az egész posztban!

„- Nem hiszed, hogy képes vagyok harcolni, csak mert lány vagyok.

  - Nem hiszem, hogy képes lennél harcolni a menyasszonyi ruhádban. Ha ez számít valamit, még Will sem tudna ebben a ruhában harcolni.
  - Talán nem. Viszont ragyogó menyasszony lennék.”

Az Intézet lakóinak Jem és Tessa közeledő esküvőjére kellene készülnie, ám a látszólag nyugalmas időszak csupán két hónapig tartott. Mortmain ugyanis újra felbukkan, hogy magával vigye Hercegnőjét, és a ’pokoli szerkezetek’ segítségével eltöröljék a Föld színéről az Árnyvadászokat.

Ez a bejegyzés rendkívüli megszakítása a lusta-vagyok-olvasni-ezért-blogolni-se-tudok hiatusnak. A különleges alkalom pedig abból adódik, hogy végre valahára, több mint egy év várakozás után, megjelent, megjött és el is olvastam a Clockwork Princesst, a szívemben különleges helyet foglaló Infernal Devices trilógia harmadik és egyben befejező részét.

Voltatok már úgy, hogy egyszerre imádtatok és gyűlöltetek is egy könyvet? Mert ezzel pontosan ez volt a helyzet. Már-már remegtem a várakozástól, és rettentően élveztem az olvasást, de nem tudnám azt mondani, hogy ötöst érdemel. Ha nagyon elfogult lennék, persze azt mondanám, de ha igazságosak vagyunk, akkor nem. Mert egy óriási érzelmi hullámvasút a könyv: a közepén és a végén konkrétan zokogásban törtem ki, de néha nagyon mérges voltam, és persze voltak aranyos részek is, de látszott, hogy itt nem azon van a hangsúly, ez a „sötét” rész a trilógiában.

Haladjunk kívülről befelé! A könyv gyönyörű. De tényleg. Nem csak a borítókép, hanem a színe, ahogy csillog, szép vastag, satöbbi. Ráadásul, az általam is birtokolt keményborítós kiadás védőborítójának belsejében egy igen keszekusza, ámbár részletes családfa van, ami ISZONYATOSAN spoileres, így mindenképpen le kell győzni a kísértést, hogy még a könyv kezdete előtt elolvassuk. 568 oldal csoda, a legvastagabb a trilógiában.

A történetről. Azt kaptam-e, amit vártam? Nos, igen is meg nem is. Egyrészt mindenki megkapta a maga happy endjét, ezt nagyon pozitívan ítélem meg – valaki persze sziruposnak tartja, de ha pl. a Da Vinci kódnak lehetett szappanopera vége, ennek miért ne lehetett volna? Ennek ellenére az nem tetszett, hogy mindenkit össze kellett párosítani mindenkivel.
Több csavart szerettem volna látni a történetben, váratlan fordulatokat. Itt jön a képbe Jem. Gondolom az lett volna a nagy durranás a sztoriban, hogy a mi szeretett Mr. Carstairsünk mégsem halt meg, hanem Silent Brother lett. Hadd idézzek saját, CoLS-ról írt bejegyzésemből: „A kedvenc elméletem, hogy Brother Zachariah a jövőből visszatért Jace… a könyv alatt én Jemre tippeltem, de úgy érzem nem lesz ennyire kiszámítható.” PEDIG DE! Na persze, ha valaki nem agyal rajta sokat, nem olvas teóriákat, stb., az talán meglepődött, de még így is voltak buktatók.

·         már elnézést, de milyen szereplő hal meg a könyv felénél?

·         nincs komoly gyász, temetés, stb., de oké, Jessie se kapott

·         Charlotte mormolása arról, hogy reméli jó döntést hozott

·         satöbbi

De nem mondanám kimondott problémának, az Infernal Devices ugyanis mindig is inkább az érzelmekről szólt, mint az akcióról, talán ezért is áll közelebb a szívemhez, mint a Mortal Instruments).

A szereplőkről, és amik velük történtek:

Kezdjük is mindjárt Jemmel. James Carstairs az egyik legszerethetőbb figura, aki valaha is élt a lapokon. Eszeveszetten imádom az első kötet óta, már ott is kifejtettem, hogyha meghal, tüntetek! Nálam nem létezik Team Will vagy Team Jem, hihetetlen, de Clare-nek sikerült két olyan férfiút teremtenie, akik teljesen ellentétei egymásnak, mégis száz százalékig ugyanolyan fontos helyet foglalnak el az olvasó szívében. Tudtuk, hogy meg fog halni, de halálhíre mégis összetörte a kis lelkem.  Nem egyszer, nem kétszer könnyeztem meg a beszélgetéseit Willel vagy vegyük azt, amikor Charlotte Jemmynek hívta… A Parabatai című fejezeten konkrétan bömböltem. Akkor még nem gondoltam volna, hogy a halálnál történhetnek rosszabb dolgok is vele. Mert ekkor elkezdtem gyanút fogni: mi van, ha beigazolódott a gyanúm, és tényleg Jemből lesz Brother Zachariah? Ez sokkal, sokkal rosszabb érzés volt, mert tudtuk, hogy Jem NEM AKAR Silent Brother lenni, értitek, NEM AKAR, és én annyira megszerettem ezt a szegény srácot, hogy konkrétan fájt a szívem érte. Mert végül mégis úgy döntött, hogy inkább megszakítja a kapcsolatot mindenkivel, akit szeret, nem csinál soha többé olyat, amit szeret (lsd. hegedű), csakhogy segítse Tessát, Willt, és a többieket. (!!!) Igaza volt Tessának abban, hogy holtan sem tudna zenélni, satöbbi, de azt látni, hogy Jem, aki már annyit szenvedett, most ismét, sok száz évig szenvedni fog önfeláldozóan összetörte a szívemet. Bevallom, ezután iszonyatosan keserű szájízzel folytattam a regényt, és egészen az epilógusig nem tudott nyugodni az igazságérzetem, tudta, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Na de az epilógus! Ez volt az a rész, amire tényleg nem számítottam: hogy Jem Silent Brothersége visszafordítható, és új esélyt kaphat egy egészséges életre, Tessával az oldalán. Máshogy tényleg nem lehetett volna megoldani úgy, hogy tényleg mindenki elégedett legyen: Tessát nem vádolhatjuk semmivel, hiszem Will akkorra már nyolcvan éve halott volt, és ő nem szeretett senki mást, szabadon segíthette és szerethette Jemet. ÉS EZ TUDJÁTOK MIT JELENT, UGYE? Na jó, nem biztos. Szóval, ez jelentheti azt, hogy Jemet láthatjuk még később a TDA-ban, ugyan az spoileres lenne az Infernal Devicesra. Viszont mivel Tessa nem tudott arról, hogy Jem „meggyógyult”, sajnos azt kell feltételeznünk, hogy Tessa nem lesz benne a City of Heavenly Fire-ben.

Will és Tessa. Ugyanolyan mértékben szeretem őket, mint Jemet. Tessa nagyon jó hősnő, nem idegesítő, bátor, érdekes. Will pedig a legsötétebb időkben is megnevetteti az olvasókat, és lehetetlen nem szeretni. Mindenki megkapta a maga happy endjét, DE muszáj megemlítenem a Bizonyos Tizenkilencedik Fejezetet. A szituáció: Will Tessa keresésére indul, útközben megszakad a parabatai kapcsolat és tudja, hogy Jem halott. Rátalál Tessára, de béna módon bent ragad vele. Kisírják magukat Jem miatt, és végül úgy határoznak, együtt töltik az éjszakát.  Na, itt voltam úgy, hogy ne. Mert én értem, hogy

·         tényleg SZERETTÉK egymást

·         a gyász furcsa dolgokat művel az emberrel

·         Will másnap valószínűleg meghalt volna

·         Tessa pedig hozzáment volna Mortmainhez, és ez lett volna az egyetlen, első és utolsó rendes, szerelmes szexuális élménye

·         és Jem is tudta, hogy Will szereti Tessát és áldását is adta rájuk

Ennek ellenére egyszerűen nem hiszem el, hogy ennek pl. a Wessa rajongók maradéktalanul tudtak örülni, ráadásul lelkendezve. Mint teljesen pártatlan emberke, azt kell mondjam, hogy a fentieket is megfontolva, mégis úgy éreztem, hogy ez így furcsa és keseredés és nem igazán helyes. Mert Jem, Will lelkének másik fele, Tessa vőlegénye MOST „HALT MEG”. Persze a lelkiismeretek utána dolgoztak, de… én nem tudtam teljesen örülni. De mit számít, hogy én mit gondolok.

Mellékszereplők:

Túlságosan megnövekedett a populáció, ergo megosztott volt a figyelem. Tulajdonképpen csak Will kishúgával, Cecily Herondale-el volt problémám. Rettentően idegesítő volt, Isabelle-hez hasonlítják, de őt sokkal jobban szeretem. Na meg persze egyből összeboronálták a kicsi Gabriel Lightwormwooddal.
Akiket imádtam az Sophie és Gideon. Nagyon reméltem, hogy legalább ők egymásra találnak, és habár érdekes volt a nagy drámában Gideon bénázása, belépett a kedvenc karaktereim körébe.
Persze Henry, Charlotte, Magnus semmit sem változtak, ugyanúgy rettentően szerethetőek.

Ami külön tetszett:

·         A Herondale csillag! Elfelejtettem, hogy ki kéne derülnie mikor is találkoztak a Herondale-ek egy angyallal. Valami olyasmit vártam, hogy simán megidézi vagy szívességet kér vagy ilyesmi, de az, hogy Tessa angyala miatt lett ott a jegy, aaaaannyira szép és megható… (*gyenge idegrendszer, elnézést*).

·         James! Alig várom, hogy olvassunk még róla… Jem nevét viseli, Tessa és Will a szülei, érdekes egy kölök lehet.

·         Will esküvői beszéde Gabriel és Cecy esküvőjén (epilógus)

·         a kalácsok az ágy alatt, amikor Gideon megdobja Gabrielt kaláccsal

Ami nem tetszett:
Szerencsétlen Ithuriel! Úgy sajnáltam.

Végeredményben azt kell elmondanom, hogy hihetetlenül szerettem ezt a sorozatot, és talán nem lett grandiózus vége, de szeretetteljes vége lett. Ave atque vale, Infernal Devices!

+1, ami tetszett:
Cassandra Jean rajzai, amiket a könyvhez készített… a tarot kártyák, a fanartok. CSODÁLATOSAK!