John Green - The fault in our stars

 

"Ott ültem vakon, összetört szívvel, és semmit nem akartam csinálni, aztán Gus beviharzott a szobámba és azt kiáltotta: „Remek hírem van!” Én meg úgy voltam, hogy „Most nem igazán akarok remek hírt hallani.” és Gus azt mondta: „Ezt a remek hírt hallani akarod.” és azt kérdeztem tőle: „Rendben, mi az?” és azt mondta: „Hosszú életet fogsz élni, ami telis tele lesz csodás és szörnyű pillanatokkal, amit még csak elképzelni sem tudsz.”

Hazel 16 évesen túl van a csodán: két évvel ezelőtt, a halál küszöbén összezsugorodott a tüdejében lévő tumor, ennek ellenére mégsem tud normális életet élni, hiszen betegsége miatt mindenhová oxigéntartállyal kell járnia, nem jár iskolába, legjobb barátainak pedig szüleit tekinti és kedvenc íróját, akinek a könyvét bálványozza és már rongyosra olvasta.
Élete akkor vesz 180 fokos fordulatot, mikor a rákkal élők csoportjában megismeri Augustus Waterst. Habár a fiú szintén túlélő és lábát amputálni kellett, életfelfogása lenyűgözi Hazelt. A lány kezdetben nem érti, mit lát benne a fiú, de sodródik az árral.

Mit mondjak erről a könyvről? Hogy imádtam, de összetörte a szívemet? Kb. ez a pontos meghatározás. Miután kiolvastam szinte csak meredtem magam elé, és morcos voltam, ha valaki csak hozzám szólt.

Már az első oldalak során kiderült, hogy John Greent nem véletlenül istenítik. Mesteri szóforgató és léleksimogató.

Hazelből nagyon jó narrátort kreál és fantasztikus szereplőket hoz létre. Említhetném például Isaacet is, akit a végére nagyon megkedveltem, de természetesen a fő kedvenc Augustus… ritka az ennyire szerethető, humoros, eredeti karakter, ezért az ő változása viselt meg a legjobban, szinte fizikai fájdalmat érzett olvasni.

Ez egy csupa szív könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia, hiszen annyi minden van benne! Nem mindig tudom elmondani, hogy egy könyvtől rengeteget kaptam, de ez egy ilyen eset… annak ellenére, hogy gyakran elszomorított, van egyfajta pozitív üzenete.

A bejegyzés elején lévő kis összefoglalón kívül nem mondanék semmit a cselekményről, hiszen nem akarom elrontani az olvasást, így rövid – de szeretetteljes – kis posztom véget is ért… ha szerettek, dobjatok meg még John Greennel, de ha csak elolvassátok ezt a könyvét, annak is nagyon örülök.