2011. április 23., szombat

Evelyn Waugh: Utolsó látogatás

Drága Charles,
az íróasztal fenekén találtam egy doboz ilyen levélpapírt, tehát kénytelen vagyok írni neked, hogy meggyászoljam elvesztett ártatlanságomat. Sose látszott életképesnek szegény. Az orvosok kezdettől fogva lemondtak róla.
[…]
Aloysiust semmi esetre sem viszem magammal Velencébe. Nincs rá szükség, hogy mindenféle rémes olasz medvékkel barátkozzon össze, s eltanulja tőlük a rossz szokásaikat.

Egy tiltott szerelem és az ártatlanság elvesztése a második világháború előtti Angliában. 1925, Oxford. A jóképű Charles Ryder, középosztálybeli diák összebarátkozik a lángoló és nagyvilági életet élő Sebastiannal, Lord és Lady Marchmain fiával, aki meghívja a fiatalembert lenyűgöző családi kastélyukba, Bridesheadbe. Új környezete elvarázsolja, Sebastian gyönyörű húga, Julia pedig elcsavarja a fejét. Miközben érzelmileg egyre jobban kötődik a testvérpárhoz – Sebastian a legjobb barátja, Julia a szeretője – Charles minden egyes látogatásakor új és új felállás lesz érvényes a hármójuk kapcsolatában, amelynek legfőbb okozója a zsarnoki természettel és buzgó katolikus vakhittel megáldott anya személye.

Ez a leírás mintha inkább a könyvből készült filmet jellemezné. Amit én láttam még az év elején. És sajnos az én életemben meg van az a majdnem mindig előkerülő törvényszerűség, hogy nem tetszik az a könyv, aminek már azelőtt láttam a filmváltozatát. Pl. P.S. I love you, Csillagpor. Mindkét filmet egyszerűen imádtam, a könyv viszont csalódás volt. Talán túl nagyok voltak az elvárásaim? Vagy talán tényleg jobb volt a film?
Sajnos ezt éreztem ennél a könyvnél is. A film tetszett és a könyvet is imádni akartam, az elején nagyon jó is volt, de nem jött össze.
Evelyn Waugh (akiről kiderült, hogy tévhiteimmel ellentétben férfi) regényének elbeszélője Charles Ryder. A középkorú férfi a második világháborúban szolgáló katonaként visszatér életének egy fontos helyszínére, Bridesheadbe. A történet tulajdonképpen az ő visszaemlékezése.
Először egyetemi barátjával, Sebastian Flyte-tal látogatja meg a fiú családjának otthonul szolgáló impozáns kastélyt, így csöppen bele a bonyolult családi életbe is és egyben így változik meg saját élete is. Különleges barátság szövődik közte és Sebastian között, elmerül a különböző élvezetekben, megvalósítja álmát, hogy festő legyen.
Az egész regényben megvan az a „régi világ hangulat”. A cselekmény a két világháború közt játszódik, mégsem kapnak túl nagy szerepet a történetben.
Valahogy úgy éreztem, mintha két különböző történetet vagy két író alkotását olvasnám. A könyv első felét valóban imádtam, az oxfordi éveket. Leginkább Sebastian miatt, aki talán az egyik legszerethetőbb figura akit valaha is alkottak az irodalomban. Habár a fiú alkoholista és több élvezetet talál a mértéktelen szórakozásban, mint a munkában, ő az akinek mélyebb rétegeit is bemutatja a szerző. Sebastian személyisége egyszerűen kedves, egy kissé naiv, mindenhová magával cipeli Aloysius nevű játékmackóját, akit egyenrangú társként kezel, lelkileg rendkívül befolyásolható és iszonyatosan félti Charles-szal való barátságát.
Aztán ahogy Sebastian eltűnik a történetből… nem is tudom, mintha eltűnne az egész érzelmi világ. Ekkor tűnt fel, hogy Charles mennyire jellegtelen szereplő és inkább negatív tulajdonságai vannak. Legjobb barátját nagyon könnyen elfelejtette, a gyerekeit nagyon könnyen elfelejtette a szeretője kedvéért, majd a végén a szeretőjét is menni hagyta és valahogy a könyv egész második fele annyira üres. Nem jött át.
A film azért volt jobb, mert az sokkal érzelmesebb volt szerintem. A két testvér és Charles kapcsolata sokkal jobban kiéleződött, a bigott anyuka karakteresebb, unszimpatikusabb figura volt, meg úgy amúgy az összes karakter kidolgozottabb volt.

2011. március 12., szombat

Jane Austen: Meggyőző érvek

Biztosan nincs itt olyan emberpár, akinek szíve annyira nyitva áll egymás előtt, annyira hasonló az ízlése, egybehangzó az érzése, mint annak idején nekik, akik annyi örömüket lelnék a másiknak az arcában, mint annak idején ők.
Jane Austen - Meggyőző érvek

Anne Elliot apjával és nővérével él együtt. Húga már férjes asszony, nővére – apja segítségével - kitartóan keresi a férfit, aki mellett anyagi biztonságban élheti le életét, Anne viszont nem vár semmit. Már-már beletörődött sorsába, hogy örökké apjával fog élni, vénlányként. Évekkel ezelőtt ő már megtalálta a szerelmet, de a fiatalok bimbódzó románcának vége szakadt a család és a barátok közbenjárása miatt. A kedves, jólelkű Anne azt tette, amit megköveteltek tőle, így elvesztette a szerelmét.
Az Elliot családnak ki kell adniuk házukat, hogy költségeiket csökkentsék. Anne nővére és apja Bath-ba mennek, Anne a húgával és családjával marad. A sors furcsa fintoraként a ház bérlői rokonságban állnak Wentworth kapitánnyal, aki történetesen Anne régi szerelme. Amikor a férfi látogatóba jön, Anne sokáig megpróbálja kerülni a találkozást, végül mégis összefutnak. A kapitány tökéletesen hűvösnek tűnik, Anne nem tudja, mit gondoljon.

Jane Austen regényei állati népszerűek voltak és lesznek is még egy darabig. Habár imádom a kosztümös filmeket is, meg az egész hangulatot, sosem éreztem erős késztetést arra, hogy Austen összes (hat darab) regényét elolvassam, mert eléggé hasonlóak: vadásszuk a férjet, bálozunk és happy end. Na persze nem mintha ez rossz lenne, csak rövid időn belül zavaró lehet.
Azt hittem a Büszkeség és balítéleten túl nincs élet, mert az a legismertebb, fő mű, de tévedtem. Talán a Ház a tónál miatt vettem ki a könyvtárból, mindenesetre nagyon meggyőzött.
Nem értem miért a BB-t ajnározzák agyon, mikor ez a könyv mérföldekkel jobb.
A sok idegesítő testvér helyett Austen az Anne és Frederick közötti feszületségre koncentrál. (Mégpedig mesterien kelti a feszültséget.) Lehet, hogy alapból csak ilyen idegállapotban voltam olvasáskor, de néhány jelenet igen gyors szívdobogást okozott, a vége pedig elégedett mosolyt csalt az arcomra.

P.S.: A filmet kerüljétek!


Stephanie Perkins: Anna and the French kiss


 

Lehetséges lenne, hogy számomra az otthont nem egy hely, hanem egy személy jelenti? 

A gimnáziumi utolsó évét Anna kénytelen Párizsban tölteni a szerelmes ponyváiból meggazdagodott apja parancsára. Távol legjobb barátnőjétől Bridge-től és a majdnem barátjától,Toph-tól. Ráadásul egy olyan országban, ahol franciául beszélnek, és Anna egy szót sem ért franciául.
A párizsi bentlakásos suli, amit kifejezetten amerikai diákoknak hoztak létre viszont nem is annyira rossz.  Az európai kultúra, étrend, szabadság, új barátok… főként a multi-állampolgár St. Clair.
Habár Anna eleinte alig várja a téli szünetet, hogy hazautazhasson Atlantába és Toph-ot majdnem barátból baráttá léptesse elő, fokozatosa ráterelődik figyelme tökéletes hajú barátjára… aki foglalt.

Imádom a Goodreads-et, mindig találok valami olvasnivalót. Az ismeretlen könyvekkel/szerzőkkel alapjáraton bizalmatlan vagyok, de az Anna and the French kiss 4.3-as átlaga meggyőzőtt. És éjszakákba menően olvastam és csak az állított le, hogy aludnom kell, különben a suliban is bealszok. De aztán mégsem tudtam aludni, mert a történeten elmélkedtem.
Persze túl sok elmélkedést igazán nem igényel, de imádtam olvasni, imádtam benne élni. Egyszerűen végig meg van benne az a hangulat, ami kitűnő YA regénnyé teszi. Olyan érzésed van, hogy te is ott akarsz lenni a főszereplőkkel. Be akarsz ülni Annával a moziba amikor a Lost in translationt nézi, felmenni a Notre Dame-ba, chocolat chaud-t inni a koleszban…
A karakterek tinédzser létükre rendkívül érettek, de főként szerethetőek.
A történetben egy összetartó baráti társaságot ismerünk meg, ahova Anna szerencséjére belecsöppen, de beleszeret St. Clairbe. Habár a fiú viszonozza érzéseit, különböző okok miatt állati sokáig tart a főszereplők vacillálása. De a végén a katarzis bármit megér…
A kedvenc szereplőm egyértelműen St. Clair volt, mert brit akcentussal beszélt, aranyos haja van és amúgyis totál belezúgtam,  , mert egyszerűen hihetetlenül jó fej volt és az ő és Anna közötti szikra és jelenetek tekerték oda celluxszal a könyvhöz a kezem.

Stephanie Perkins ezen regényének sajnos nincs folytatása, de lesz két kistesója: Lola and the boy next door; Isla and the Happily Ever After.

Őrülten fognak hiányozni az Anna szereplői, de Stephanie Perkins engem megvett.


     crazy monkey 065

2010

Ezt olvastam 2010-ben
(a nagyon jók vastagon szedve)

1.       Libba Bray: Lázadó angyalok
2.       Neil Gaiman: Coraline
3.       Kristin Gore: Kampányszerelem
4.       Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
5.       Laurell K. Hamilton: Égő áldozat
6.       Polly Shulman: Rajongás
7.       Oscar Wilde: Dorian Gray
8.       Meg Rosoff: Majd újra lesz nyár
9.       Cassandra Clare: Csontváros
10.   Sarah Dessen: Egy felejthetetlen év
11.   Cassandra Clare: City of ashes
12.   Jennifer Donnelly: Északi fény
13.   Nicholas Sparks: Szerelmünk lapjai
14.   Nicholas Sparks: A leghosszabb út
15.   Alyson Noel: Shadowland
16.   Becca Fitzpatrick: Hush hush
17.   Louise Rennison: A macskám, a családom és a fiúk
18.   Pierre La Mure: Moulin Rouge
19.   Alyson Noel: Dark flame
20.   Susan Kay: Fantom
21.   Maggie Stiefvater: Linger
22.   Cassandra Clare: City of glass
23.   Petőfi Sándor: Az apostol
24.   Jodi Picoult: 19 perc
25.   Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
26.   Bree Despain: Dark divine
27.   Suzanne Selfors: Mentsük meg Júliát!
28.   Meg Cabot: Locsifecsi királynő
29.   Becca Fitzpatrick: Crescendo
30.   Philippa Gregory: A másik Boleyn lány
31.   Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…
32.   Lauren Oliver: Before I fall
33.   Madách Imre: Az ember tragédiája
34.   Jill Mansell: Vegyespáros