„- Nem aprózta el a dolgokat – az ajkamba haraptam, és rebegtetni kezdtem a szempilláimat.
- Igen, úgy tűnik, rájött a carpe diem. Ez egy latin kifejezés, Mona, azt jelenti, szarj mindenkire, és csináld azt, amihez csak kedved van. A szüleim esküsznek rá.”
- Igen, úgy tűnik, rájött a carpe diem. Ez egy latin kifejezés, Mona, azt jelenti, szarj mindenkire, és csináld azt, amihez csak kedved van. A szüleim esküsznek rá.”
A történet egy forró, nyári angliai hónapot ölel fel. A nyolcvanas években járunk. Történetünk főhőse a 15 éves Mona. Nővére épp most ment férjhez, ő viszont még mindig apjával, annak élettársával és mostohatestvérével, Pacallal él együtt apja kocsmája felett. Szabadidejében szívesen játékgépezik, iszogat és ismeretlen középkorú kocsmatöltelékekkel hentereg. Míg meg nem ismerni a gazdag családból származó Tamsint. Hiába a társadalmi különbség, rájönnek, hogy problémáik hasonlóak: Tamsin elvesztette a magát halálra éheztető testvérét, apja elhagyja a családot a titkárnőjéért és anyja is bezizzen. Mona édesanyja pedig egy éve halt meg, apja pedig felszedett egy új nőt, aki két porontyát is hozta magával. Szoros barátságot kötnek, amikor Mona beköltözik Tamsinhoz és megkezdődik a közös útjuk lefelé…
Nem akarok túl sok szót pazarolni erre a történetre, mert egész egyszerűen nem tetszett. Pedig én igazán tudom értékelni az önpusztítós történeteket és nem is arról van szó, hogy zavart a leszbikus szál vagy ilyesmi és én marhára elítélem az ilyen idióta embereket, mint Mona meg Tamsin, de a legfőbb bajom az volt, hogy ez egy semerre nem haladó sztori volt.
Egyedül a végén világosodtam meg egy kicsit, de sajnos a könyv 95%-a így is egyszerűen értékelhetetlen.
Most komolyan: Tamsin leharapja az apja szeretőjének fülcimpáját… ? Ez kicsit erős volt nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése