Jody Gehrman - Babe in Boyland

„A lényeg az, hogy az érzések megváltozhatnak –és gyakran meg is változnak –egészen hirtelenjében. Ez az egyik legnagyobb kockázat, amikor beleszeretsz valakibe, főleg ezekben a zavaros években, mikor fiatalok vagyunk és nyughatatlanok.”

Natalie, a 17 éves gimnazista Dr. Aphrodite álnéven sikeres szerelmi tanácsokat adó rovatot vezet az iskolaújságban. Legalábbis egy ideig. Aztán hirtelen minden a feje tetejére áll, mikor elégedetlenkedő hozzászólásokat kap – leginkább a fiúktól. Natalie rájön, hogy csak azért volt eddig sikeres, mert mindig azt mondta a lányoknak, amit hallani akartak. De nem is tudott volna mást mondani, mert lány lévén ő sem lát bele az ellenkező nem agyába, azt pedig, hogy egy rendes kapcsolata sem volt soha, kár is felhozni…
A lány, hogy helyreállítsa Dr. Aphrodite hírnevét és hogy bebizonyítsa, hogy van olyan komoly újságíró, mint társai, tényfeltáró riport megírására készül. Hűséges barátnői, Chloe és Darcy, akik szintén belelátnának a fiúk elméjébe, segítenek Natalie-nek hét kérdést kiötölni, ami minden lány fantáziáját izgatja a fiúkról. De lányként őszinte választ kapni nem is olyan egyszerű. Viszont Natalie nem hátrál meg, helyette egy hétre Nat Rogersként, fiú unokatestvéreként beépül a közeli Underwood Akadémiára – csak fiúknak! Az egy heti bevetés alatt meg kell szereznie a cikkéhez szükséges információt és túl kell élnie a pucér fehér fenekek látványát, női mivoltának leplezését, a nyakkendőkötés rejtelmeit és – nem utolsó sorban – a kísértést, hogy az éj leple alatt szobatársáról fantáziálgasson.

A Babe in Boyland egy kedves kis ifjúsági regény. Nem tartogat túl sokat, de tökéletes szórakozás pár órára.
A pár óra alatt igencsak megkedveljük a főszereplőt, Natalie-t, hiszen olyan, mint mi: próbálja elérni, hogy komolyan vegyék, kalandokra vágyik, van egy ősellensége és hát olykor-olykor belezúg a szobatársába, aki azt hiszi róla, hogy fiú. Megesik, mindennapos.

Többnyire életszerű volt, persze kicsit extrém volt ez az „öltözzünk be fiúnak és költözzünk be egy fiúkkal teli koleszba” helyzet, de például a végén nem volt minden mézes-mázos tündérmesébe illő.

Ami nem tetszett, az az erőltetett eleje volt. Ugyanis az írónőnek meg volt ez az ötlete, ami nagyon sok vicces szituációt hoz magával, de odáig el is kellett jutnia. És az, hogy hét ilyen banális kérdést ír össze Natalie, (pl: Mit keresel egy lányban?  Ha azt ígérted, hogy felhívsz, de mégsem tetted, mi történt?) iszonyatosan kevésnek tűnik ahhoz, hogy megérjen egy egyhetes akciót. Szóval erre kicsit gyúrhatott volna az írónő.

Natalie pedig néha nagyon logikátlan dolgokat művel. Oké, hogy plusz cselekmény a történetben, de most őszintén, ki az aki inkább leégeti a barátnőjét, mint hogy szólna neki? És ha zavarja, ahogy a barátnői viselkednek egyes emberekkel, miért nem mond annyit, hogy „Ne már, ők jó arcok!

Ha túllépünk ezeken, elröhigcsélünk a könyvön, és azért van egy elég nagy pozitívuma is: a könyv abszolút nem ítéli el a fiúkat, sőt, próbálja pozitívan bemutatni őket, mert „mégicsak emberi lények!”, ráadásul Natalie emlékeztet minket, hogy nőnek lenni azért végeredményben jó.