John Green - The fault in our stars

 

"Ott ültem vakon, összetört szívvel, és semmit nem akartam csinálni, aztán Gus beviharzott a szobámba és azt kiáltotta: „Remek hírem van!” Én meg úgy voltam, hogy „Most nem igazán akarok remek hírt hallani.” és Gus azt mondta: „Ezt a remek hírt hallani akarod.” és azt kérdeztem tőle: „Rendben, mi az?” és azt mondta: „Hosszú életet fogsz élni, ami telis tele lesz csodás és szörnyű pillanatokkal, amit még csak elképzelni sem tudsz.”

Hazel 16 évesen túl van a csodán: két évvel ezelőtt, a halál küszöbén összezsugorodott a tüdejében lévő tumor, ennek ellenére mégsem tud normális életet élni, hiszen betegsége miatt mindenhová oxigéntartállyal kell járnia, nem jár iskolába, legjobb barátainak pedig szüleit tekinti és kedvenc íróját, akinek a könyvét bálványozza és már rongyosra olvasta.
Élete akkor vesz 180 fokos fordulatot, mikor a rákkal élők csoportjában megismeri Augustus Waterst. Habár a fiú szintén túlélő és lábát amputálni kellett, életfelfogása lenyűgözi Hazelt. A lány kezdetben nem érti, mit lát benne a fiú, de sodródik az árral.

Mit mondjak erről a könyvről? Hogy imádtam, de összetörte a szívemet? Kb. ez a pontos meghatározás. Miután kiolvastam szinte csak meredtem magam elé, és morcos voltam, ha valaki csak hozzám szólt.

Már az első oldalak során kiderült, hogy John Greent nem véletlenül istenítik. Mesteri szóforgató és léleksimogató.

Hazelből nagyon jó narrátort kreál és fantasztikus szereplőket hoz létre. Említhetném például Isaacet is, akit a végére nagyon megkedveltem, de természetesen a fő kedvenc Augustus… ritka az ennyire szerethető, humoros, eredeti karakter, ezért az ő változása viselt meg a legjobban, szinte fizikai fájdalmat érzett olvasni.

Ez egy csupa szív könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia, hiszen annyi minden van benne! Nem mindig tudom elmondani, hogy egy könyvtől rengeteget kaptam, de ez egy ilyen eset… annak ellenére, hogy gyakran elszomorított, van egyfajta pozitív üzenete.

A bejegyzés elején lévő kis összefoglalón kívül nem mondanék semmit a cselekményről, hiszen nem akarom elrontani az olvasást, így rövid – de szeretetteljes – kis posztom véget is ért… ha szerettek, dobjatok meg még John Greennel, de ha csak elolvassátok ezt a könyvét, annak is nagyon örülök.

Leiner Laura - Szent Johanna Gimi #1 - Kezdet

„ – Mi történt? – néztem körbe csodálkozva.
  - Lerendeztük – vette át a szót Ricsi.
  - De hogyan? – pislogott nagyokat Virág.
  - Simán. Megmondtuk, hogy senki nem röhögheti ki a barátunkat, csak és kizárólag mi. Mert nekünk szabad. Nekik nem.”

Reni most kezdi a középiskolát, még pedig a franciára szakosodó Szent Johanna Gimnáziumban. Egy kissé tart tőle, ugyanis az olvasni és tanulni szerető lánynak sosem voltak igazán barátai, ráadásul az ismerkedős gólyatáborról is lemarad költözésük miatt. Nem kell sokáig aggódnia, hiszen egyből két remek barátra is talál: az álmodozó, kissé butuska Virágra és Arnoldra, aki pedig túl komolyan veszi a dolgokat. A félév pedig nem telik eseménytelenül, és az osztályközösség is egyre jobban összekovácsolódik.

Igen, elért engem is az SZJG láz. De már egyszerűen muszáj volt belekezdenem, mert molyon nem láttam semmi mást, csak hogy SZJG így, SZJG úgy, meg hogy mennyire jó az összes könyv értékelése (90% +).

Persze először érdekes volt, mint ahogy szerintem sok kortársam sem, így én sem igazán olvasok magyar szerzőket, ami egy kissé sznobizmus, tudom, de hát ez most legyőztem, és megérte, mert a Szent Johanna Gimi tényleg jó kis sorozat lesz.

Tulajdonképpen olyan könyv ez, amit akár mi is írhatnánk, mégis valahogy magával ragadó. A szereplők egy kicsit viccesek, kissé esetlenek, de mindenképpen nagyon a szívünkhöz nőnek, ezért is fogok még valószínűleg a következő hét rész során is érdeklődni sorsuk felől.

Talán az is volt az előnye annak, hogy magyar szerző írta a könyvet, hogy végre nagyjából saját iskolai életünket láthatjuk benne, feleléssel meg mindennel.

Egészen megható volt látni mennyire jó a 9/b osztályközössége, szerintem ez lenne az ideális, bár persze ezt könnyebb megoldani tizenakárhány fővel. (Bár én sem panaszkodhatok, hiszen a 25 fős osztályomban elég jó az osztályközösség, valószínűleg azért, mert már 8 éve együtt vagyunk, ez más osztályokban annyira nincs meg.)

A főszereplő Renivel félig tudtam azonosulni, félig meg nem. Igazából nagyon szimpatikus, de egy kissé talán túlbuzgó, bár ezt irigylem is benne, hiszen én… na inkább hagyjuk. :’D
A szülők viszont leginkább iszonyatosan idegesítőek voltak. Egyrészt nagyon gáz, hogy könyvekből tanulják a szülőséget, másrészt szerintem iszonyú szigorúak és nagyon gyerekként kezelik Renit. Én komolyan elítélem azokat a szülőket, akik azt sem tudják hol van a gyerekük meg fiatalabb korban minden péntek este részegre isszák magukat a gyerekek és ők szemet hunynak felette, na de hogy egy majdnem 15 éves lány azt megkérdezze a szüleitől, hogy kimehet-e a ház elé gördeszkázni, meg hogy elmehet-e a sulival korizni, iszonyatosan durvának tartom. Vagy én vagyok ennyire liberális?
Reni gépkorlátozását még megértem, mondjuk úgy, hogy színötös a gyerek nem tartom túl szükségesnek.

Ezen kívül igazából aranyosak a szülei, meg az egész család is, csak kicsit túlzásba viszik, na, de mondjuk Reni és az apukájának kapcsolata kifejezetten tetszett.

A legjobb barátnő, Virág nagyon szerethető karakter, igaz barát, mindenesetre szerencsétlen valóban végtelenül sötét, kicsit már el is van túlozva szerintem, lehetetlennek tartom ugyanis, hogy valaki, aki ennyire buta egy ilyen elit gimnáziumba járhasson…

Habár Arnold néha elég lenéző másokkal szemben, őt is nagyon szeretem. Kissé távolságtartó, de ő is jó barát.

Az osztály: remélem történik valami előrelépés Cortezzel. Kingát megütném, de jó rendesen. Néhány szereplőnél még nem tisztult le számomra teljesen, hogy ki-kicsoda, de már csak kötetek kérdése!

Sztori: 5/4 – valljuk be, azért nem történt semmi különleges

Összességében azért: 5/5 – mert valóban nagyon szórakoztató, és már hiányzott valami jó kis tinikönyv

Zeneküldés a rádióban: 5/5 – hahaha

Ricsi – 5/5* - Imádom! :D Főleg azt a részt, amikor Kinga szétveri a vonalzóval.

Az érzés, ami eltölt, mikor olvasom, hogy Reni mennyit olvas és tanul: 5/1 – SZÉGYEN! Utálom magam ilyenkor, példát vehetnék róla…

Szép remények: 5/5 – Én is ezt olvasom! Vagyis olvasnám, ha lenne kedvem egyáltalán olvasni.

A negyedik rész: 5/1 – Még nem tudom, hogy szerzem meg! :( Na jó, még csak a második jön, de akkor sem tudom.

Sims: 5/3 – Nagyon belefájdult a szívem, mert az én gépem nagyon nem tolerálja, pedig szeretem, de azért vicces volt olvasni róla, Reni mit összeszenved velük.