„Ő is csak egy a falusiak
közül. És Eszter sajnálja magát, amiért ez jut. Beletörődött, megértette,
elfogadta, hogy ilyenek a faluban a férfiak, melegítőhöz veszik föl a makkos
cipőt.”
Daru felnövésének történetét
követhetjük figyelemmel, a szerelmein keresztül. Egészen az óvodában kezdődött,
méghozzá egy viszonzatlan szerelemmel, majd a már-már középkorú Darutól veszünk
búcsút a történet végén.
A szokatlanul rövid
történetismertetőt azzal szeretném indokolni, hogy egyszerűen nem szeretnék
többet megosztani róla… meg igazából nem is nagyon lehet, mert nem a fordulatokon
van a hangsúly.
Grecsót először két éve,
az érettségi előtt olvastam, ugyanis a Mellettem
elférsz érettségi tételünk volt. (Sajnos nem ezt húztam.) Abszolút
megragadott a regény, ugyanis a szintén akkor olvasott Száz év magány után teljesen családregény fan lettem. A Megyek utánad valahogy mégis jobban
tetszett.
Két eshetőség van:
a) azóta két évet
eltöltöttem a bölcsészkaron, ami kicsit megművelte az ízlésem, és jobban tudom
már értékelni azokat a könyveket is, amik nem csak piff-puff, csitt-csatt
b) mostanában nagyon le
vagyok maradva az olvasás kihívásommal, szóval jellemzően pánikomban inkább a
mennyiségre, mint a minőségre mentem… tudom, tudom. Persze jó az az irodalom
is, ami csak pár óra szórakozást jelent, nem tagadom, na de azért azokhoz az
olvasmányokhoz képest Grecsó gyönyörűen megfogalmazott sorait olvasni hatalmas
élvezet volt, és faltam is a tömény oldalakat.
Akárhogy is legyen, Darut
a szívembe fogadtam, bár néha persze ráztam a fejem a tettein, azért mégiscsak
végignéztük az életét, a tragédiákat és apró örömöket, bár inkább az utóbbit.
A koncepció abszolút
érdekes volt. A századik oldal körül már kezdett leesni, hogy Daruval
valószínűleg nem most először találkoztunk, hanem a Mellettem elférsz elbeszélője is ő volt. Nem tudtuk meg pontosan,
de a családtagok nevéből, közös eseményekből erre jutottam. (Ezerrel próbáltam
meg lelki szemeim előtt felrajzolni a Mellettem
elférsz belsejében található családfát, több-kevesebb sikerrel,
mindenesetre igencsak Sherlock Holmesnak éreztem magam 15 perc erejéig.)
Míg abban a családjának a
történetét ismertük meg, és hogy ez hogy hatott az ő életére, ebben a regényben
rajta van a hangsúly, külső szemlélőként elemzi magát, tetteit, lelkivilágát,
párkapcsolatainak történetén végigfutva.
Habár szeretem a felnövés
történeteket, főleg ha nem mindennapi a megvalósítás, mégis inkább tényleg a
szavak miatt faltam az oldalakat. A regény maga nagyon tömény, alig vannak
benne párbeszédek, sőt, inkább nincsenek is, inkább valami Daru tudatán átszűrt
társalgást kapunk olykor-olykor. A történet nem kerek egész, nincs lezárása,
inkább csak életképeket kapunk, de azt gyönyörűen megfestve.
Elmélkedtem, hogy négyes
vagy ötös legyen, és habár tényleg jól jött a szürke hétköznapokba, mégis
inkább csak négyest kap: olykor azért voltak lyukak a sztoriban, amiknek a
kitöltése nem lett volna rossz. Ettől függetlenül, ha egyszer elfogy a
várólistám (majd soha napján kiskedden), biztos, hogy elolvasom Grecsó
többi művét is!
