2012. január 1., vasárnap

Évzáró





Nem tervezek hosszú bejegyzést, épp csak az idén olvasott könyvekről emlékeznék meg egy egyszerű lista formájában.



Hoppá! Van két könyves fogadalmam is, habár ha azt vesszük, hogy másik fogadalmam nincs is, akkor azt is mondhatnám, hogy van két fogadalmam…

Igazándiból a legfontosabb, hogy beiktatok jó pár klasszikust is, például Dickenst vagy Jane Austentól amit még nem olvastam, a fő, hogy valami nem kortárs irodalmi érték legyen.

A másik a könyvvásárlással kapcsolatos, mégpedig az, hogy több magyar nyelvű könyvet veszek, mert mostanában nem volt ilyen… és nem is foghatom a nyelvtanulásra sem, maximum arra, hogy nem akarok a folytatásra várni. De az igazi ok, hogy sajnos elég limitált a büdzsém, és a tudat, hogy  a bookdepositoryn mindent fele annyiért (de idegen nyelven) megkapok túl csábító. Az angol turkálóról, ahol 1000 Ft/kg-ért vesztegetik a könyveket és olyan gyöngyszemeket találtam, mint az Atonement, a We need to talk about Kevin, a My sister’s keeper stb. ne is beszéljünk. (Legutóbbi ott jártamkor ez az összes 500 forint volt egy kilóért, ami már valóban esztelenségnek is tűnik, de most semmi szimpatikusat nem találtam, lehet, hogy ők is próbálnak megszabadulni a könyvektől.)

Nos nézzük is a listát. 60 könyv volt az eredeti célom, de decemberben már elértem, így 65-re, majd 66-ra növeltem. Az igazán kiemelkedőket vastagon szedtem, az angolul olvasottak mögé odabiggyesztek egy a betűt.

  1. 1.       Stendhal – Vörös és fekete
  2. 2.       Brenna Yovanoff – Az elcserélt
  3. 3.       Scott Westerfeld – Szépek
  4. 4.       Balzac – Goriot apó
  5. 5.       Tonya Hurley – Ghostgirl (a)
  6. 6.       Gustave Flaubert – Bovaryné
  7. 7.       Gogol – A köpönyeg
  8. 8.       Dosztojevszkij – Bűn és bűnhődés
  9. 9.       Lev Tolsztoj – Ivan Iljics halála
  10. 10.   Ally Carter – I’d tell you that I love you, but then I’d have to kill you (a)
  11. 11.   Sara Gruen – Vizet az elefántnak
  12. 12.   Shakespeare – Vihar
  13. 13.   Csehov – A sirály
  14. 14.   Stephanie Perkins – Anna and the French kiss (a)
  15. 15.   Ibsen – Nóra
  16. 16.   Lauren Oliver – Delirium (a)
  17. 17.   Evelyn Waugh – Az utolsó látogatás
  18. 18.   Laurie Halse Anderson – Wintergirls (a)
  19. 19.   Daniel Keyes – Virágot Algernonnak
  20. 20.   Alex Flinn – Beastly (a)
  21. 21.   Kami Garcia, Margareth Stohl – Beautiful Creatures
  22. 22.   Stephenie Meyer – Bree Tanner rövid második élete
  23. 23.   Gayle Forman – If I stay (a)
  24. 24.   Gayle Forman – Where she went (a)
  25. 25.   Alex Flinn – A kiss in time (a)
  26. 26.   Ben Sherwood – The death and life of Charlie St. Cloud (a)
  27. 27.   Jody Gehrman – Babe in Boyland (a)
  28. 28.   Helen Cross – Szerelmem nyara
  29. 29.   Tera Lynn Childs – Forgive my fins (a)
  30. 30.   Jackie French – Hekja
  31. 31.   Simone Elkeles – Perfect chemistry (a)
  32. 32.   Simone Elkeles – Rules of attraction (a)
  33. 33.   Suzanne Collins – The Hunger Games (a)
  34. 34.   Simone Elkeles – Leaving Paradise (a)
  35. 35.   Simone Elkeles – Return to Paradise (a)
  36. 36.   Sarah Mlynowski – Ten things we did (a)
  37. 37.   Tera Lynn Childs – Fins are forever (a)
  38. 38.   Cassandra Clare – Clockwork angel (a)
  39. 39.   Cassandra Clare – City of fallen angels (a)
  40. 40.   Maggie Stiefvater – Forever (a)
  41. 41.   Sylvia Plath – Az üvegbura
  42. 42.   Nina Malkin – Swoon (a)
  43. 43.   Simone Elkeles – Chain reaction (a)
  44. 44.   Kosztolányi Dezső – Esti Kornél
  45. 45.   Sarah Dessen – Tökéletes
  46. 46.   Kelley Armstrong – The summoning (a)
  47. 47.   Kelley Armstrong – The awakening (a)
  48. 48.   Kelley Armstrong – The reckoning (a)
  49. 49.   Mikszáth Kálmán – A jó palócok/A tót atyafiak
  50. 50.   Mikszáth Kálmán – A Noszty fiú esete Tóth Marival
  51. 51.   Móricz Zsigmond – Árvácska
  52. 52.   Kody Keplinger – The DUFF (a)
  53. 53.   Stephanie Perkins – Lola and the boy next door (a)
  54. 54.   Joanne Harris – Kékszeműfiú
  55. 55.   Becca Fitzpatrick – Silence (a)
  56. 56.   Joanne Harris – Bársony és keserű mandula
  57. 57.   Kosztolányi Dezső – Édes Anna
  58. 58.   Audrey Niffenegger – A Highgate temető ikrei
  59. 59.   Nina Malkin – Swear (a)
  60. 60.   Kody Keplinger – Shut out (a)
  61. 61.   Cassandra Clare – Clockwork Prince (a)
  62. 62.   Jodi Picoult – Szívtől szívig
  63. 63.   Libba Bray – Az az édes, távoli harang
  64. 64.   Suzanne Collins – Catching fire (a)
  65. 65.   Suzanne Collins – Mockingjay (a)
  66. 66.   Anna Sheehan – A long, long sleep (a)



Az év mélypontja: Hmm, igazából már az év elején kétségbe voltam esve, mikor egy hétvége alatt kellett elolvasnom a kötelezőket, a Vörös és feketét volt a legnehezebb, iszonyatos volt szerintem, de a díj nyertese mégis a Beautiful creatures, az a könyv egy borzalom.

Az év csúcspontja: Ha egyet kell említenem, akkor az Anna and the French kiss. Egyszerűen mintha személyre szabottan nekem írták volna, annyira tökéletes… és annyira várom, hogy megjelenjen magyarul! De a Perfect chemistry sorozat is magával ragadott, Cassandra Clare Infernal devicesét szintén imádom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése