2012. november 3., szombat

Leiner Laura - Útvesztő (Szent Johanna Gimi #7)


Te jó ég, mi történt? Várj. Nem sírós a hangod, tehát nem álmaid hercege dobott ki. Nem tűnsz riadtnak, úgyhogy nem a kedvenc könyved esett bele a fürdőkádba. Nem vagy megdöbbent, ergo nem az történt, hogy végre rájöttél, mennyire unalmas vagy. Hm. Tippem sincs, mi lehet a bajod. Eredetileg nem érdekelt, hogy mit akarsz mondani, de így, hogy ezeket a lehetőségeket kilőttem, tulajdonképpen egészen izgatott lettem.


Eljött a már sokak által vágyott végzős év Reniéknek, de csak most kellett rájönniük, hogy talán nem is lesz olyan könnyű elhagyni a Szent Johannát.
Nem csak a barátok, ismerősök miatt, de néhányan még azt sem tudják hogyan tovább. Köztük van Reni is, akit több minden is érdekel, de nem tud maga dönteni, viszont befolyásolni sem akarja magát hagyni. Végül, mikor már sikerül dönteni, váratlan szerencse éri…

Kicsit nehéz most az SZJG7-ről írni, mert még augusztus végén olvastam és nem túl friss az élmény, de megpróbálom összeszedni a gondolataimat.

Ez volt az első Szent Johanna Gimi, amit nem úgy összekunyeráltam, hanem végre megvettem. Aztán miután elolvastam, el is adtam. Igen. Sajnos nem ez volt a sorozatnak az a kötete, amire azt mondtam, hogy na, ezt mindenképp újra akarom olvasni, és végül nyelvészet könyvre cseréltem. Ez van.

Szerény véleményem szerint tényleg ez volt a sorozat leggyengébb láncszeme, az is mutatja, hogy eddig minden kötet öt pontot kapott nálam, a molyon ez most csak 3 és felet.
De miért is van ez? Ráfoghatnám a tényre, hogy iszonyatosan vártam, és valami nagy durranást képzeltem el, de tényleg nem ez a helyzet.
Az igazság az, hogy sosem voltak a könyvekben nagy fordulatok, váratlan meglepetések, vagy különösebb izgalom, mégis tele volt fantasztikus humorral és kedves, jól kitalált jelenetekkel.
Na, ezt hiányoltam most. Nem is volt talán olyan rész, amin hangosan felnevettem volna, és az egész kissé vontatott volt, még a végére is igazán számíthattunk. De! Mondjuk azt, hogy a nyolcadik és utolsó rész a sorozatban valami frenetikus volt, és ez a felvezetés azért kellett, hogy még nagyobbat üssön.

A szereplők még mindig valami imádnivalóak. Az egyetlen, amin nem tudom túltenni magam az, hogy mennyire éretlenek. Nem úgy értem, hogy állandóan csak a szórakozáson jár az eszük vagy ilyesmi, de a komoly témák még nagyon nem jutnak el a tudatukig – még Reninek sem. Aki olvasta tudja, mire gondolok.

A kedvencem persze Kinga, a terminátor. Az ő jelleme hozza a legtöbb poént, és bármennyire kemény is tud lenni, azért valljuk be, mindenkinek szüksége lenne egy ilyen barátra, aki próbál minket terelgetni az életben.

Főhősnőnk, Reni még mindig nagyon kis tesze-tosza. De nem baj, így szeretjük. Bár az elég furcsa, hogy ő az éltanuló az osztályban, mégis ennyire nem tudta, hogy mi legyen vele a gimnázium után.

Cortez, Cortez, Cortez. Róla még mindig nem tudunk meg eleget, és ez nagyon irritáló. Remélem az utolsó részben legalább többet fog makogni, és kicsit jobban belelátunk majd a fejébe, mert ez így nem állapot!

Mivel a molyon még anno jelentkeztem a A Szent Johanna Gimi – Folytatás a rajongóktól” kihívásra, így a következőkben azokat a már előre tudott tényeket szeretném kommentálni spoileresen, amik alapján teóriákat kellett gyártani.

– Szerintetek hogy folytatódik a történet? 
Ez nagyjából bejött, ugyanis a továbbtanulási parát mondtam, ami azért elég egyértelmű volt.

– Cortez és Reni együtt maradnak? 
Itt mindkettőre láttam esélyt: szakításra és boldogságra is. Lehet, hogy egy ideiglenes szakítás feldobta volna a sztorit, de nem, Cortez és Reni már szinte nyugdíjas házaspárnak számítanak, nem szakítgatnak csak úgy, maximum az utolsó részben a továbbtanulási problémák miatt.

– Tami összejön Dave-vel? 
Itt is azt válaszoltam, hogy esélyes, de hát HMMM. Ugye mégsem történt meg. Vélemény lejjebb kifejtve.

– Na és Edinát végre lekoptatja valaki? 
Már nem emlékszem mi volt a könyvben Edinával, de biztos valaki lekoptatta, ahogy mindig. :D

– Kingával és Zsoltival mi lesz? Lesz egy TÉNYLEG végleges szakításuk? 
NA MOST MÁR KIAKADHATOK? Fffúúú. Arra tippeltem, hogy nem fognak végleg szakítani, legalábbis az egyetemig biztos nem. Hát, itt jó nagyot koppantam, mert a könyv egyetlen igazán nagy meglepetése a Kinga és Dave páros megszületése volt. Imádom őket külön-külön, de Zsolti és Kinga afféle SZJG-s OTP-m volt, még Reniéknél is jobban szurkoltam nekik. Így hát összetört a szívem, mikor végleg szakítottak. Lehet, hogy bennem van a hiba, de a Kinga-Dave páros egy kicsit erőltetettnek tűnik.

– És a legfontosabb kérdés: Virág kutyájának mi lesz a neve? :D 
Ez valóban nagyon fontos. Hát a „Kutya” névre tippeltem, nem jött be.

– A pár aki szakítani fog:
Tulajdonképpen mindegy volt nekem, csak ne Virág és Ricsi, Kinga és Zsolti vagy Reni és Cortez, de ha muszáj, akkor már Reni és Cortez legyen. Nem. Jött. Be.

– Kik jönnek össze:
Arnoldot és Justine-t mondtam, mert miért ne. Az egyenlet fele be is jött.

Elégedetlenségem ellenére már elmondhatatlanul várom az utolsó részt, de rossz is lesz tudni, hogy ezután maximum újraolvashatom a történetet.

Hiába a legjobb magyar tini könyvsorozat, sőt, simán megállná a helyét a kategóriában amerikai társaival is, ez a kötet sajnos csak egy jóindulatú négyes alát kap ma tőlem. :(





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése