John Green - The fault in our stars

 

"Ott ültem vakon, összetört szívvel, és semmit nem akartam csinálni, aztán Gus beviharzott a szobámba és azt kiáltotta: „Remek hírem van!” Én meg úgy voltam, hogy „Most nem igazán akarok remek hírt hallani.” és Gus azt mondta: „Ezt a remek hírt hallani akarod.” és azt kérdeztem tőle: „Rendben, mi az?” és azt mondta: „Hosszú életet fogsz élni, ami telis tele lesz csodás és szörnyű pillanatokkal, amit még csak elképzelni sem tudsz.”

Hazel 16 évesen túl van a csodán: két évvel ezelőtt, a halál küszöbén összezsugorodott a tüdejében lévő tumor, ennek ellenére mégsem tud normális életet élni, hiszen betegsége miatt mindenhová oxigéntartállyal kell járnia, nem jár iskolába, legjobb barátainak pedig szüleit tekinti és kedvenc íróját, akinek a könyvét bálványozza és már rongyosra olvasta.
Élete akkor vesz 180 fokos fordulatot, mikor a rákkal élők csoportjában megismeri Augustus Waterst. Habár a fiú szintén túlélő és lábát amputálni kellett, életfelfogása lenyűgözi Hazelt. A lány kezdetben nem érti, mit lát benne a fiú, de sodródik az árral.

Mit mondjak erről a könyvről? Hogy imádtam, de összetörte a szívemet? Kb. ez a pontos meghatározás. Miután kiolvastam szinte csak meredtem magam elé, és morcos voltam, ha valaki csak hozzám szólt.

Már az első oldalak során kiderült, hogy John Greent nem véletlenül istenítik. Mesteri szóforgató és léleksimogató.

Hazelből nagyon jó narrátort kreál és fantasztikus szereplőket hoz létre. Említhetném például Isaacet is, akit a végére nagyon megkedveltem, de természetesen a fő kedvenc Augustus… ritka az ennyire szerethető, humoros, eredeti karakter, ezért az ő változása viselt meg a legjobban, szinte fizikai fájdalmat érzett olvasni.

Ez egy csupa szív könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia, hiszen annyi minden van benne! Nem mindig tudom elmondani, hogy egy könyvtől rengeteget kaptam, de ez egy ilyen eset… annak ellenére, hogy gyakran elszomorított, van egyfajta pozitív üzenete.

A bejegyzés elején lévő kis összefoglalón kívül nem mondanék semmit a cselekményről, hiszen nem akarom elrontani az olvasást, így rövid – de szeretetteljes – kis posztom véget is ért… ha szerettek, dobjatok meg még John Greennel, de ha csak elolvassátok ezt a könyvét, annak is nagyon örülök.

Leiner Laura - Szent Johanna Gimi #1 - Kezdet

„ – Mi történt? – néztem körbe csodálkozva.
  - Lerendeztük – vette át a szót Ricsi.
  - De hogyan? – pislogott nagyokat Virág.
  - Simán. Megmondtuk, hogy senki nem röhögheti ki a barátunkat, csak és kizárólag mi. Mert nekünk szabad. Nekik nem.”

Reni most kezdi a középiskolát, még pedig a franciára szakosodó Szent Johanna Gimnáziumban. Egy kissé tart tőle, ugyanis az olvasni és tanulni szerető lánynak sosem voltak igazán barátai, ráadásul az ismerkedős gólyatáborról is lemarad költözésük miatt. Nem kell sokáig aggódnia, hiszen egyből két remek barátra is talál: az álmodozó, kissé butuska Virágra és Arnoldra, aki pedig túl komolyan veszi a dolgokat. A félév pedig nem telik eseménytelenül, és az osztályközösség is egyre jobban összekovácsolódik.

Igen, elért engem is az SZJG láz. De már egyszerűen muszáj volt belekezdenem, mert molyon nem láttam semmi mást, csak hogy SZJG így, SZJG úgy, meg hogy mennyire jó az összes könyv értékelése (90% +).

Persze először érdekes volt, mint ahogy szerintem sok kortársam sem, így én sem igazán olvasok magyar szerzőket, ami egy kissé sznobizmus, tudom, de hát ez most legyőztem, és megérte, mert a Szent Johanna Gimi tényleg jó kis sorozat lesz.

Tulajdonképpen olyan könyv ez, amit akár mi is írhatnánk, mégis valahogy magával ragadó. A szereplők egy kicsit viccesek, kissé esetlenek, de mindenképpen nagyon a szívünkhöz nőnek, ezért is fogok még valószínűleg a következő hét rész során is érdeklődni sorsuk felől.

Talán az is volt az előnye annak, hogy magyar szerző írta a könyvet, hogy végre nagyjából saját iskolai életünket láthatjuk benne, feleléssel meg mindennel.

Egészen megható volt látni mennyire jó a 9/b osztályközössége, szerintem ez lenne az ideális, bár persze ezt könnyebb megoldani tizenakárhány fővel. (Bár én sem panaszkodhatok, hiszen a 25 fős osztályomban elég jó az osztályközösség, valószínűleg azért, mert már 8 éve együtt vagyunk, ez más osztályokban annyira nincs meg.)

A főszereplő Renivel félig tudtam azonosulni, félig meg nem. Igazából nagyon szimpatikus, de egy kissé talán túlbuzgó, bár ezt irigylem is benne, hiszen én… na inkább hagyjuk. :’D
A szülők viszont leginkább iszonyatosan idegesítőek voltak. Egyrészt nagyon gáz, hogy könyvekből tanulják a szülőséget, másrészt szerintem iszonyú szigorúak és nagyon gyerekként kezelik Renit. Én komolyan elítélem azokat a szülőket, akik azt sem tudják hol van a gyerekük meg fiatalabb korban minden péntek este részegre isszák magukat a gyerekek és ők szemet hunynak felette, na de hogy egy majdnem 15 éves lány azt megkérdezze a szüleitől, hogy kimehet-e a ház elé gördeszkázni, meg hogy elmehet-e a sulival korizni, iszonyatosan durvának tartom. Vagy én vagyok ennyire liberális?
Reni gépkorlátozását még megértem, mondjuk úgy, hogy színötös a gyerek nem tartom túl szükségesnek.

Ezen kívül igazából aranyosak a szülei, meg az egész család is, csak kicsit túlzásba viszik, na, de mondjuk Reni és az apukájának kapcsolata kifejezetten tetszett.

A legjobb barátnő, Virág nagyon szerethető karakter, igaz barát, mindenesetre szerencsétlen valóban végtelenül sötét, kicsit már el is van túlozva szerintem, lehetetlennek tartom ugyanis, hogy valaki, aki ennyire buta egy ilyen elit gimnáziumba járhasson…

Habár Arnold néha elég lenéző másokkal szemben, őt is nagyon szeretem. Kissé távolságtartó, de ő is jó barát.

Az osztály: remélem történik valami előrelépés Cortezzel. Kingát megütném, de jó rendesen. Néhány szereplőnél még nem tisztult le számomra teljesen, hogy ki-kicsoda, de már csak kötetek kérdése!

Sztori: 5/4 – valljuk be, azért nem történt semmi különleges

Összességében azért: 5/5 – mert valóban nagyon szórakoztató, és már hiányzott valami jó kis tinikönyv

Zeneküldés a rádióban: 5/5 – hahaha

Ricsi – 5/5* - Imádom! :D Főleg azt a részt, amikor Kinga szétveri a vonalzóval.

Az érzés, ami eltölt, mikor olvasom, hogy Reni mennyit olvas és tanul: 5/1 – SZÉGYEN! Utálom magam ilyenkor, példát vehetnék róla…

Szép remények: 5/5 – Én is ezt olvasom! Vagyis olvasnám, ha lenne kedvem egyáltalán olvasni.

A negyedik rész: 5/1 – Még nem tudom, hogy szerzem meg! :( Na jó, még csak a második jön, de akkor sem tudom.

Sims: 5/3 – Nagyon belefájdult a szívem, mert az én gépem nagyon nem tolerálja, pedig szeretem, de azért vicces volt olvasni róla, Reni mit összeszenved velük.

Denise Grover Swank - Here (On the otherside #1)

„Helytelen volt felkutatnom téged. Helytelen volt beleavatkoznom az életedbe. Sosem bocsátom meg magamnak, hogy ide hoztalak.”

Julia nem tudja feldolgozni legjobb barátnője, Monica halálát. A lány autóbalesetben halt meg és Julia vezette a kocsit, azóta minden megváltozott. Nem csak egyetlen igazi barátját vesztette el, de bűntudata és az események miatt teljesen tönkre ment a családja, az iskolában rosszul teljesít és összesúgnak a háta mögött.
Ő maga is megváltozott, ám a furcsa események tetőpontja mégis az, amikor Evan hirtelen elfelejti barátnőjét és iránta kezd érdeklődni, Julia kívánsága pedig, hogy Monica éljen helyette nem is tűnik olyan elérhetetlennek.

Azért esett a választásom épp erre a könyvre, mert egyrészt a kubai rakétaválsággal kezdődik, így gondoltam, na ez biztos nem lesz gagyi, másrészt Goodreadsen durván jó pontot kapott egy számomra ismeretlen műhöz képest (atyaég de egy sznob vagyok).

Próbáltam nem túl spoileres lenni, de ahhoz, hogy valaki figyelmét felhívjam erre a könyvre, el kell árulnom, hogy ez lényegében egy párhuzamos univerzumos regény és az elején lévő rakétaválságos rész azért fontos, mert a két univerzumban itt válnak ketté az események. Az egyik a mi világunk, a másik pedig egy katasztrófa sújtotta Egyesült Államok.

Őszintén szólva, már el is felejtettem mi volt az elején, mire elérkeztem ehhez a részhez a történetben, ugyanis az első felében nagyon lassan halad a cselekmény, meg nem is nagyon volt kedvem olvasni.
Attól rettegtem, hogy ebből valami Beautiful creatures maszlag fog kisülni, de hál’ Istennek a könyv második felét sikerült gyorsan ledarálnom, mert az viszont igencsak érdekesre sikerült és gyorsan el is hessegettem magamban a BC feltételezést.

De nagyon látszik rajta, hogy sorozat része, hiszen kidolgozatlan ilyen szempontból, viszont a vége felkeltette az érdeklődésemet, vagyis ígéretesnek tűnik ez a sorozat, meg amúgy is, párhuzamos világok, disztópia, szerelmi háromszög, a tiéd vagyok, baby.

Nagyjából ennyit érdemes megemlíteni róla anélkül, hogy igazán spoileres legyek. Ha ti is szeretitek a fentebb említett dolgokat, nektek is tetszeni fog.

u.i.: Team Reece.

u.i.2: Egy világ napfény gyorskaja nélkül? APOKALIPSZIS.

A borító alapján ítélném meg a könyveket?

Avagy random poszt a várólistás könyveimről, amiknek gyönyörű a borítójuk.

                                          

2. nap – A könyv, amit háromnál többször olvastál el

 
Hihetetlen, hogy először elkezdtem olvasni a sorozatot (kisgyerekként), de nem tetszett, aztán egyszer mégis, varázsütésre elolvastam. A tűz serlege film után lehetett. Valamiért talán az tett kíváncsivá, ezért kölcsönkértem az egyik barátnőmtől a Főnix rendjét és az akkor épp megjelent Félvér Herceget, és elkezdődött a szerelem, amit a fanficek és az utolsó részre való várakozás mélyített el.

Erre azt kell mondanom, hogy feltehetőleg bármelyik Harry Potter rész. A kedvencem a Főnix rendje, azt legalább hatszor olvastam el. 


(Amúgy rossz emlék is kapcsolódik hozzá: ez a kedvenc részem, és ez volt az első film, amit már úgy láttam, hogy olvastam a könyvet... és a film borzalmas volt és nagyon, nagyon, nagyon csalódott voltam. Történet vége.)

Julie Cross - Tempest

„Felejts el mindent, amit valaha is hallottál az időutazásról, mert csak össze fog zavarni.”

Jackson Meyer az NYU átlagos egyetemistája azon kívül, hogy rendelkezik az időutazás képességével. Még nincs teljesen tisztában erejének határaival és működésével, ezért legjobb barátjával, Adammel próbálják megfejteni minden csínját-bínját.
A fiú nem gondolja, hogy képességéről más is tud és veszélyes is lehet, míg egy napon barátnőjét meg nem gyilkolják miatta, ő pedig a rémület hevében visszautazik a múltba és nem tud visszaugrani a jelenbe.

Ez egy abszolút olyan regény volt, aminek befejezése után legszívesebben magzatpózba vágtam volna magam a falat bámulva. De nem tehettem, mert magyar érvelést kellett volna írnom, amit igazából be sem bírtam fejezni, mert olvastam.

Már az elejétől fogva ott lebegett ennek a befejezésnek a lehetősége, de próbáltam elhessegetni. De! Lesz folytatás, szóval semmi gond, kíváncsi vagyok mi sül ki belőle.

Most, hogy elmondtam a véleményem a végéről azt hiszem, vissza kellene térnem a kezdetekhez…

Először borítója alapján egy tök másik könyvvel kevertem, de amint megláttam, hogy időutazós, egyből rávetettem magam, hiszen ez az egyik kedvenc témám, főleg, amikor szerepet játszik a jövő/jelen megváltoztatása.

Na meg azért is esett rá a választás, mert NAGYON ritka, hogy olyan könyvet olvasok, amiben férfi a narrátor és érdekes volt! Persze, nőként igazán nem tudom megítélni, mennyire hiteles, de Jackson egy egészen szerethető karakter, bár úgy érzem, még nem ismertük meg eléggé.

Ennek ellenére igazából Hollyval, a barátnővel volt inkább problémám. Sajnáltam, hogy nem tudtunk meg igazán sokat róla, vagyis nem eleget. És amennyire Jackson emlegette, hogy mennyire más a két Holly, úgy én is azt éreztem, hogy a jövő-Hollyról kevés az infó ahhoz, hogy a sztori lényegét százszázalékosan átéljem.

Adam, a legjobb barát (mind Hollyé, mind Jacksoné) nagyon jó karakter, igazi ’sidekick’, bár kicsit furcsa volt, hogy Jackson nem is említett rajtuk kívül barátokat a jelenben, akiket már régről ismert. (Ugyan már, gazdag, népszerű csóka, tuti nem egyedül, magányosan rótta a gimi folyosóit.)

A történet tetszett, főleg, hogy az írónő azzal tette izgalmasabbá, hogy olykor ugrált az időben. (Akárcsak Jackson. Ha-ha.) Voltak benne aranyos és izgalmas pillanatok, bár olykor csak takaréklángon égtek az események, és ettől lassan haladt a cselekmény.

Volt benne egy kis rejtély is, amivel fejünkhöz tartott fegyverrel rávettek meghívót kaptunk a következő részek elolvasására is. Így újabb sorozatba kezdtem… Nagyszerű.

(Nem igazán kapcsolódik a történethez, de… volt egy rész, amikor Jackson a valamilyen közgazdaságórájáról megismert lánnyal beszélt… most nem azért de akinek a francia költészet a főszakja, mi az isten nyilát keres közgazdaságtanon??)

Ja és a borító: ötös! Mert történet hű. ;)

1. nap – A legjobb könyv, amit a múlt évben olvastál

A molyos kihívás mintájára elkezdem a 30 napos kihívást, hogy mégiscsak kerüljön valami a blogba, még ha nagyon lassan is haladok az olvasással pillanatnyilag. 


A legjobb könyv, amit az elmúlt évben olvastam nem más, mint a már sokat ajnározott Anna and the French kiss Stephanie Perkinstől. Habár a folytatás (ami nem is igazából folytatás, de megjelennek benne az Anna szereplői) egy kissé csalódás volt, az első rész mindenért kárpótol. 
Annyira tökéletes YA regény volt! A legjobb, amit valaha olvastam, nagyon tudtam azonosulni a főszereplőkkel, és jó volt olyat olvasni, amiben a helyszín egy kicsit különlegesebb, mint pl. az átlagos amerikai helyszínek.


Itt írtam róla, és elvileg hamarosan kiadja a Könyvmolyképző! Juppí!

Gabriel Garcia Marquez - Száz év magány

„ – Feleségül veszem Rebecát – mondta.
Pietro Crespi ezt mondta: – De hát a húga.
– Nem számít – felelte José Arcadio.”

José Arcadio Buendía és felesége néhány barátjukkal a tengerhez igyekeztek, de túl hosszú volt az út, visszafordulni nem akartak, ezért új falut alapítottak: Macondot. Hamarosan megszületett első gyermekük is, később pedig sok generációnyi Buendía akik életét – csak úgy, mint a faluét – végigkísérhetjük a regényben.

Ebben a bejegyzésben ne irodalmi értékelést várjatok, hanem egy 17 éves (11 hónapos és két és fél hetes) véleményét egy kötelező olvasmányról.
Mert a Száz év magány az volt, kötelező, és először eléggé tartottam tőle, hiszen a Szerelem a kolera idejébenbe belekezdtem, de egy hasonló mozdulattal be is csuktam. Itt is kellett néha küzdenem – gyakran nem magával a könyvvel, hanem a röhögéssel – de igazándiból megérte, hiszen végeredményben tetszett, a könyv befejezésétől pedig totál eldobtam az agyam.

Olvasás közben pedig másokat is felfedeztem. Például azt, hogy milyen érdekes, hogy nemrég még a középkori irodalommal szenvedtem, most meg már olyan író művét vesszük irodalmon, aki még most is él. Persze végzősként épp ideje volt, csak furcsa visszagondolni rá.

A másik, amire rájöttem, hogy milyen jól érzékelhető a kötelező olvasmányok alapján, hogy öregszik az ember. Ennek a legfőbb eszköze a szex a könyvekben. De most komolyan! Talán az orosz/francia realizmusban volt rá először példa, de inkább csak utalások… komolyabban már idén jött, mégpedig az Édes Annával, és a Száz év magányban teljesedett ki. Szóval öreg vagyok, na.

Nos, rendes gyerekként kiolvastam a Száz év magányt, de nem a legegyszerűbb olvasmány. Eléggé sokgenerációs a család, belterjesnek is mondható, a spanyol neveket nem mindig bírtam megjegyezni, ráadásul mindenkit ugyanúgy hívnak a családban, szóval érdemes olvasás közben egy kis családfát rajzolni, amit nézegethetünk olvasás közben, ha eltévedünk a kusza szálak közt.

Mindenesetre a névörökítésnek megvan a maga szépsége is, hiszen érdekes nézni, hogy a családban ugyanazt a nevet kapó tagok milyen hasonló jegyeket birtokolnak.

Egy kis negatívum még: a történet egyértelműen elég sok időt foglal magába, hiszen kb. 7 generáció és a falu sorsa, és ez egy kitalált helyszín ugye, viszont eleinte nagyon zavart, hogy nincs benne pontos időjelölés, csak találgatni lehetett a megnevezett valós történelmi személyek és események alapján. De még a szereplők kora is nagyon ritkán van említve.

Emellett néha érdekes részek vannak a sztoriban, ami számomra inkább kissé nevetségessé tette.

De tényleg nagyjából ennyi volt a negatívum, a többi része tetszett. Főleg, hogy milyen jól látszik a falu fejlődése, mintha magának az emberiségnek a fejlődését látnánk.

És ahogy épp tanuljuk irodalmon, a mágikus realizmus – tényleg akár valóságos is lehetne a történet, de Marquez teletűzdeli természetfelettivel, népi hiedelmekkel. Például a szellemek jelenlétével, vagy amikor Rebeca megérkezik a családba és magával hozza az álmatlanságot.

Természetesen ott van még a Buendía „családi átok” is. Mivel az Iguarán és a Buendía család között gyakori volt a házasodás, José Arcadio Buendía és Ursula családja is attól tartott, hogy mivel unokatestvérek, malacfarokkal fog születni a gyerekük, hiszen már volt rá példa a családban erre. Ez a tény tulajdonképpen minden generációt végigkísér, még ha ők nem is tudnak róla, az olvasókban okoz egyfajta feszültséget.

A vége pedig valóban agyeldobós volt számomra. Egyrészt valamennyire a szívemhez nőttek a szereplők, és mindig rengetegen voltak a családban, ezért a végén iszonyatosan furcsa volt, hogy milyen kis létszámúvá vált a Buendía familia, és egyben egy kicsit szomorú is volt, ahogy maga a legvége is, de valahogy ideális volt, teljessé tette a történetet.

Erős négyest kap tőlem a könyv és újraolvasásra esélyesnek tartom!

Most pedig megyek szalagavatózni!

Évzáró

Nem tervezek hosszú bejegyzést, épp csak az idén olvasott könyvekről emlékeznék meg egy egyszerű lista formájában.

Hoppá! Van két könyves fogadalmam is, habár ha azt vesszük, hogy másik fogadalmam nincs is, akkor azt is mondhatnám, hogy van két fogadalmam…

Igazándiból a legfontosabb, hogy beiktatok jó pár klasszikust is, például Dickenst vagy Jane Austentól amit még nem olvastam, a fő, hogy valami nem kortárs irodalmi érték legyen.

A másik a könyvvásárlással kapcsolatos, mégpedig az, hogy több magyar nyelvű könyvet veszek, mert mostanában nem volt ilyen… és nem is foghatom a nyelvtanulásra sem, maximum arra, hogy nem akarok a folytatásra várni. De az igazi ok, hogy sajnos elég limitált a büdzsém, és a tudat, hogy  a bookdepositoryn mindent fele annyiért (de idegen nyelven) megkapok túl csábító. Az angol turkálóról, ahol 1000 Ft/kg-ért vesztegetik a könyveket és olyan gyöngyszemeket találtam, mint az Atonement, a We need to talk about Kevin, a My sister’s keeper stb. ne is beszéljünk. (Legutóbbi ott jártamkor ez az összes 500 forint volt egy kilóért, ami már valóban esztelenségnek is tűnik, de most semmi szimpatikusat nem találtam, lehet, hogy ők is próbálnak megszabadulni a könyvektől.)

Nos nézzük is a listát. 60 könyv volt az eredeti célom, de decemberben már elértem, így 65-re, majd 66-ra növeltem. Az igazán kiemelkedőket vastagon szedtem, az angolul olvasottak mögé odabiggyesztek egy a betűt.

1. 1.       Stendhal – Vörös és fekete
2. 2.       Brenna Yovanoff – Az elcserélt
3. 3.       Scott Westerfeld – Szépek
4. 4.       Balzac – Goriot apó
5. 5.       Tonya Hurley – Ghostgirl (a)
6. 6.       Gustave Flaubert – Bovaryné
7. 7.       Gogol – A köpönyeg
8. 8.       Dosztojevszkij – Bűn és bűnhődés
9. 9.       Lev Tolsztoj – Ivan Iljics halála
10. 10.   Ally Carter – I’d tell you that I love you, but then I’d have to kill you (a)
11. 11.   Sara Gruen – Vizet az elefántnak
12. 12.   Shakespeare – Vihar
13. 13.   Csehov – A sirály
14. 14.   Stephanie Perkins – Anna and the French kiss (a)
15. 15.   Ibsen – Nóra
16. 16.   Lauren Oliver – Delirium (a)
17. 17.   Evelyn Waugh – Az utolsó látogatás
18. 18.   Laurie Halse Anderson – Wintergirls (a)
19. 19.   Daniel Keyes – Virágot Algernonnak
20. 20.   Alex Flinn – Beastly (a)
21. 21.   Kami Garcia, Margareth Stohl – Beautiful Creatures
22. 22.   Stephenie Meyer – Bree Tanner rövid második élete
23. 23.   Gayle Forman – If I stay (a)
24. 24.   Gayle Forman – Where she went (a)
25. 25.   Alex Flinn – A kiss in time (a)
26. 26.   Ben Sherwood – The death and life of Charlie St. Cloud (a)
27. 27.   Jody Gehrman – Babe in Boyland (a)
28. 28.   Helen Cross – Szerelmem nyara
29. 29.   Tera Lynn Childs – Forgive my fins (a)
30. 30.   Jackie French – Hekja
31. 31.   Simone Elkeles – Perfect chemistry (a)
32. 32.   Simone Elkeles – Rules of attraction (a)
33. 33.   Suzanne Collins – The Hunger Games (a)
34. 34.   Simone Elkeles – Leaving Paradise (a)
35. 35.   Simone Elkeles – Return to Paradise (a)
36. 36.   Sarah Mlynowski – Ten things we did (a)
37. 37.   Tera Lynn Childs – Fins are forever (a)
38. 38.   Cassandra Clare – Clockwork angel (a)
39. 39.   Cassandra Clare – City of fallen angels (a)
40. 40.   Maggie Stiefvater – Forever (a)
41. 41.   Sylvia Plath – Az üvegbura
42. 42.   Nina Malkin – Swoon (a)
43. 43.   Simone Elkeles – Chain reaction (a)
44. 44.   Kosztolányi Dezső – Esti Kornél
45. 45.   Sarah Dessen – Tökéletes
46. 46.   Kelley Armstrong – The summoning (a)
47. 47.   Kelley Armstrong – The awakening (a)
48. 48.   Kelley Armstrong – The reckoning (a)
49. 49.   Mikszáth Kálmán – A jó palócok/A tót atyafiak
50. 50.   Mikszáth Kálmán – A Noszty fiú esete Tóth Marival
51. 51.   Móricz Zsigmond – Árvácska
52. 52.   Kody Keplinger – The DUFF (a)
53. 53.   Stephanie Perkins – Lola and the boy next door (a)
54. 54.   Joanne Harris – Kékszeműfiú
55. 55.   Becca Fitzpatrick – Silence (a)
56. 56.   Joanne Harris – Bársony és keserű mandula
57. 57.   Kosztolányi Dezső – Édes Anna
58. 58.   Audrey Niffenegger – A Highgate temető ikrei
59. 59.   Nina Malkin – Swear (a)
60. 60.   Kody Keplinger – Shut out (a)
61. 61.   Cassandra Clare – Clockwork Prince (a)
62. 62.   Jodi Picoult – Szívtől szívig
63. 63.   Libba Bray – Az az édes, távoli harang
64. 64.   Suzanne Collins – Catching fire (a)
65. 65.   Suzanne Collins – Mockingjay (a)
66. 66.   Anna Sheehan – A long, long sleep (a)

Az év mélypontja: Hmm, igazából már az év elején kétségbe voltam esve, mikor egy hétvége alatt kellett elolvasnom a kötelezőket, a Vörös és feketét volt a legnehezebb, iszonyatos volt szerintem, de a díj nyertese mégis a Beautiful creatures, az a könyv egy borzalom.

Az év csúcspontja: Ha egyet kell említenem, akkor az Anna and the French kiss. Egyszerűen mintha személyre szabottan nekem írták volna, annyira tökéletes… és annyira várom, hogy megjelenjen magyarul! De a Perfect chemistry sorozat is magával ragadott, Cassandra Clare Infernal devicesét szintén imádom!

Cassandra Clare - Clockwork Prince (The Infernal Devices #2)

FIGYELEM!

A bejegyzés természetesen spoileres a sorozat első részére, a Clockwork Angelre nézve. Arról itt írtam: http://hastyheroine.blogspot.com/2011/07/cassandra-clare-clockwork-prince.html

Emellett a bejegyzés egy nagy zagyvaság, olvasás csak saját felelősségre.

„ – Szerelmi bájital? Will Herondale-nek? Nem áll szándékomban elutasítani a fizetséget, de tény, hogy annak, aki csak rád is néz, nincs szüksége szerelmi bájitalra.
- Nem – mondta Will, enyhe kétségbeeséssel a hangjában. – Valójában épp az ellenkezőjét keresem, valamit, ami véget vet a szerelemnek.”

A londoni Intézet árnyvadászai épp túl vannak a megrázó veszteségeken és külső támadásokon, amikor szembesülniük kell azzal, hogy itt nem értek véget a megpróbáltatások. Elsőként Benedict Lightwooddal kell szembenézniük, aki a fejébe vett, hogy Charlotte mint nő képtelen irányítani az Intézetet, ahogy már be is bizonyította.
Így Charlotte-nak Mortmain után kell kutatnia, de olykor a feladat lehetetlennek tűnik és kezdi úgy érezni, hogy Lightwoodnak talán igaza van, csak azt nem tudja, hogy a férfi más okból is szeretné eltávolítani a nőt és kelekótya férjét az Intézetből.
Eközben Will továbbra is érzéseivel küszködik és Magnus Bane segítségét kéri, míg Jem kezdi megunni, hogy csupán betegként kezelik és néha még ő is elveszti a fejét. Tessa próbál rájönni mi is ő és miért olyan értékes Mortmain számára. Igyekszik elnyomni az érzéseit Will iránt, miután a fiú annyira lekezelően bánt vele, de ehelyett egy szerelmi háromszögben találja magát…

Sajnos nem tudok objektívan beszélni a könyvről, mert kihasználva sebezhetőségemet egy elég nehéz hét közepén érkezett meg a bookdeporól (álnok módon akkora, hogy a polcra se fért fel, csak fektetve) és ennek az iszonyatos hétnek a hétvégéjén olvastam, teljes mértékig belefeledkezve.

Vagyis már csak azért is gondolok rá pozitívan, mert őszintén nem tudom mi lett volna velem, ha nincs ez a könyv, hogy teljesen kizárjam a külvilágot.

Nagyon beszippantott amúgy tényleg, annak ellenére is, hogy lényegében a történet alig haladt előre. Az első résznek is meg volt az a feelingje, amit imádtam, és természetesen itt is jelentkezett ugyanaz. A helyszínek, a szereplők, a kapcsolatok.

Eléggé romantikus lélek vagyok, szóval örültem neki, hogy a főszerepet itt tényleg a Jem-Will-Tessa szerelmi háromszög kapta, Cassandra Clare pedig elég jól megoldotta, mert őszintén szólva nem tudnám megmondani, hogy Jemet vagy Willt szeretem-e jobban. (Habár abban biztos vagyok, hogy Tessa oldalán szívesebben látnám Willt, Jemet meg az enyémen viszont ne bántsa senki, mert összetörik a szívem)
Szerencsére a könyvben nem elég  számtalan alkalom volt fangirlködni minden esetben, az írónő kegyetlenül táncikált az idegeimen.

Tessa, Tessa, nem hiszem, hogy egy úrilánynak így kéne viselkednie. Mindenesetre bírom Tessa karakterét, bár esélyes, hogy ez még változik a folytatásban. Csak azt kívánom vele kapcsolatban, hogy a Clockwork Princessben tudjunk meg mindent róla és persze jó lenne, ha a TMI-ben is felbukkanna hivatalosan is.

Will az a karakter, akit egyszer megrugdosnék, máskor megölelgetnék, mindenesetre, amikor nem éppen emózik nagyokat tudok nevetni azon milyen egy elmebeteg. (SPOILER a végén a demon poxos kis műsoránál teljesen kész voltam)

Jem pedig végre megmutatta a nem macskamentő oldalát is és még jobban belopta magát a szívembe.

Ha a történetről van szó, egyértelműen a Mortal Instrumentsre szavazok, viszont érzelmekben nálam az Infernal Devices a nyerő! És túl messze van a Clockwork Princess, főleg ha arra gondolok, hogy még előttem áll az érettségi, azt se tudom, hol leszek akkor és mit csinálok…