Gayle Forman - If I stay (Ha maradnék)

„A szeretet sosem múlik el. Sosem tűnik el, sosem fakul meg míg belékapaszkodsz. A szeretet halhatatlanná tehet.”

Mia Hall és családja egy téli napon úgy dönt, hogy kihasználják az iskolai hószünetet és együtt töltik a napot. Autóba ülnek, de már nem érik el úticélukat, ugyanis balesetet szenvednek. A tizenhét éves lány ezután testén kívül szemléli az eseményeket. Végignézi, ahogyan elveszti családját, és ahogy a saját életéért küzdenek az orvosok, szerettei pedig azért imádkoznak, hogy ébredjen fel.
Rájön, hogy a döntés az ő kezében van. Ha a könnyű utat választja követi családját, nélkülük új életet kezdeni viszont a nehezebb lépés. Mia segítségül hívja az emlékeit, így ismerjük meg az életét. Megtudjuk, hogy szép csellista karrier vár rá, ha felveszik a Juilliardra, viszont ez azt jelenti, hogy el kell búcsúznia szintén zenebolond szerelmétől.
A könyvben végigkísérjük Miát emlékeinek fonala mentén és együtt töprengünk vele azon, hogy mit kellene tennie.

Rengeteg jót olvastam már a könyvről, természetesen ezért is olvastam el. Annyira tetszett, hogy közben azt mondtam, á, most nem olvasom el a folytatást, majd később, aztán most mégis azt olvastam.
Nem volt tökéletes regény, „egyszerű” ifjúsági regény volt, komoly témával. Hiszen mi a komoly téma, ha nem az, hogy lehet, hogy 17 évesen egyedül kell folytatnod az életed, talpra kell állnod azután az egy másodperc alatt bekövetkezett szörnyűség után, ami aztán az egész életedre kihat?
Szörnyű, ha belegondolsz.
De meg kell mondjam, az írónő mégsem túrt le Mia lelkének legbelsőbb bugyraiba. Én beleőrültem volna, ha ilyen történik velem, összeroppantam volna, Mia viszont „jól tűrte’.

Magában a lányban is mintha lett volna egy kis ellentmondás. Komoly lánynak festették le, aki már-már kívülálló, de valahogy Mia mégsem igazán így viselkedett. Persze lehet, hogy csak beképzeltem.
Legjobb barátnőjéből, Kimből egy kicsit keveset kaptunk.

És úgy éreztem, barátjából, Adamből is. Na jó, ez nem igaz, de imádtam a gyereket és nagyon aranyosak voltak a közös jeleneteik. A fiút sokkal kidolgozottabb karakternek láttam, mint magát a főszereplő Miát, szinte ő volt az,aki a legjobban tudott hatni rám. Az írónő olykor-olykor belecsempészett valamit, ami nagyon megérintett, az egyik ilyen Adamhez kapcsolódik:

„Csupán kétszer láttam Adamet sírni. Egyszer, amikor ’Az élet csodaszép’-et néztük, második alkalommal pedig akkor, amikor a seattle-i vasútállomáson voltunk és láttuk, ahogy egy anya Down-szindrómás kisfiával ordít és üti. Akkor elcsendesedett és amikor elsétáltunk, csak akkor láttam a könnyeket legördülni az arcán. Átkozottul belesajdult a szívem.”

Az ilyenek tették azzá a könyvet ami.
Érdekes módon az elején nehezen indult be az olvasás,utána viszont faltam az oldalakat, míg a végére nem értem. És most a folytatást falom.

Megértem, hogy sokan miért tartották feleslegesnek a folytatást és ugyanígy a másik oldalt is. Ez tényleg nem az a történet, aminek folytatást szokás írni, viszont a könyv vége nagyon hirtelen fejeződött be. Így tovább gondolhatja, aki szeretné és hozzágondolhatja, hogy ezután mi történt. Meg vannak az én-félék, akik a folytatást is felcsapják, és mikor az elején elolvassák a szinopszist csinálnak egy olyat, hogy HRRRRRRRRRRRRRRR. Saját tapasztalat. De még meglátjuk mi sül ki belőle.

Addig is az If I stay egy négyest kap tőlem, de valószínűleg csak saját kukacoskodásaim miatt nem kap jelest. Olvassa el mindenki, csak ennyit tudok még hozzáfűzni. :)