"Ébren fekszem, és félek, hogy eltűnsz és sosem térsz vissza. Ébren fekszem, és azokon a dolgokon rágódom, amelyekről félig-meddig tudok a jövőből. De teljes mértékben hiszem, hogy nekünk együtt kell lennünk."
Két főszereplőnk Clare és Henry, akik házasok. Amikor Clare megismerte Henryt, Clare hat éves volt és Henyre 32, ha jól rémlik. De mikor Henry megismerte Clare-t, ő 28 éves volt, Clare pedig 20. Hogy akkor most mi van? Nem kell sokáig várni a kérdésre, hamar kiderül ugyanis, hogy Henry egy betegségben szenved, ami által nehezen tud megmaradni a jelenben és állandóan időutazgat, többnyire a múltba, de néha a jövőbe is ellátogat. Szerencsétlenségére ezt nem tudja kontrollálni, élete bármilyen fontos pillanatában kámforrá válhat, majd anyaszült meztelenül ébredhet akárhol, akármikor, bár Henry megfigyelései alapján leginkább ismert helyszínekre vándorol. Ez történt akkor is, mikor egy hat éves kislánnyal találta magát egy réten, tök pucéron.
Tulajdonképpen tényleg lehetne egy átlagos szerelmi története, de mégsem az. Valahogy sokkal több annál. Mert nem tölti át a könyvet a töméntelen romantika és nem folyik nyál. Persze, a történet egy kapcsolat köré épül, de megmutatja a szenvedős, nehéz napokat is, amikor Clare várja Henryt aki akár napokra is eltűnhet, majd felbukkan a konyha kövén nyakig véresen.
Tulajdonképpen tényleg lehetne egy átlagos szerelmi története, de mégsem az. Valahogy sokkal több annál. Mert nem tölti át a könyvet a töméntelen romantika és nem folyik nyál. Persze, a történet egy kapcsolat köré épül, de megmutatja a szenvedős, nehéz napokat is, amikor Clare várja Henryt aki akár napokra is eltűnhet, majd felbukkan a konyha kövén nyakig véresen.
Oké, tudtam, hogy tetszeni fog, mert annyira nem lehet más a filmtől, vagyis hát a film előzetesétől. De mégis nagyon nagyon túlszárnyalta. Ha könyvet olvasok általában 3 kategóriába tudom őket sorolni. A tetszikben van az, hogy nem sok mondanivalója van, de nagyon könnyű olvasni és nagyon szórakoztató, teljesen kikapcsol, egy-két óra alatt elolvasom. Aztán van az, ami már nehezebb, ahol ízlelgetnem kell a mondatokat, mert nem mindig könnyű, lehet, hogy többször le is teszem, de a végén mindig boldogan fejezem be és arra gondolok, na ezzel kaptam valamit, igen. Aztán van a nemtetszik kategória, amivel szenvedek, szenvedek, nem is értem miért olvasom ezt, és néha átkínlódom magam rajta aztán rá se nézek többet, mert arra se jó, vagy egyszerűen abbahagyom az elején/közepén, vagy valahol.
Aztán van ez a ritkább kategória, amibe ez a könyv is tartozik. Egyértelműen a tetszikben van, ott is előkelő helyen. Ebben a kategóriában nem végzem ki a könyvet pár óra alatt, és örömmel tapasztalom, hogy vár még rám százakárhány oldal. Sosem akarok átlapozni, annyira szar. Nem, soha nem gondolom ezt, inkább minden mondatot jól bevések az agyamba és ha letenném a könyvet valamilyen okból, alig várom, hogy újra nekiugorjak. Valószínűleg ez az érzés az, hogy története is van a könyvnek. Haha.
Aztán van ez a ritkább kategória, amibe ez a könyv is tartozik. Egyértelműen a tetszikben van, ott is előkelő helyen. Ebben a kategóriában nem végzem ki a könyvet pár óra alatt, és örömmel tapasztalom, hogy vár még rám százakárhány oldal. Sosem akarok átlapozni, annyira szar. Nem, soha nem gondolom ezt, inkább minden mondatot jól bevések az agyamba és ha letenném a könyvet valamilyen okból, alig várom, hogy újra nekiugorjak. Valószínűleg ez az érzés az, hogy története is van a könyvnek. Haha.
És igen, az Időutazó felesége abszolút idetartozik. Habár néha voltak olyan jelenetek, amiket nem tartottam túl fontosnak, mégsem tudtam mellettük elmenni, mert velük vált teljessé a történet. Sok jeleneten nevettem vagy mosolyogtam, aztán a második kötetet szinte végigbőgtem, de minimum pityeregtem. Aztán az utolsó ötven oldalon már szinte tényleg zokogtam.
A könyv érdeme még, hogy éberségem nem lankadt az események során. Izgatottan vártam, hogy vajon mi az, ami a könyv első felében történt, aminek mi csak egy kis részletét láthattuk, de nagyon furdalja az oldalunkat, aztán a könyv második felében megtudjuk, és bárcsak ne tudtuk volna.
A könyv érdeme még, hogy éberségem nem lankadt az események során. Izgatottan vártam, hogy vajon mi az, ami a könyv első felében történt, aminek mi csak egy kis részletét láthattuk, de nagyon furdalja az oldalunkat, aztán a könyv második felében megtudjuk, és bárcsak ne tudtuk volna.
Az érdekesség még az, hogy kedvenc szereplőim közé tartozott az a Henry, aki Clare-hez látogatott a múltba, viszont a jelenbeli Henryvel sokszor nem voltam kibékülve, persze őt is szerettem. Clare-t is mindig nagyon szerettem és néha sajnáltam, de örültem neki, hogy ilyen kitartó. A regény szépsége még, hogy azok a karakterek is szerethetőek, akik nem is igazán sokat szerepelnek. Ilyen volt Kimy, Alicia, aki Clare húga, meg Ingrid, Henry exe, aki először tök közömbös volt, de szinte a legvégén, mikor Albát látják a fiatal Henryvel az utcán, mikor egyetlen mondatot mondott, akkor könnyeim között jót röhögtem, és ezzel valahogy megszerettem. Bent is megkedveltem, habár neki sem jutott túl sok szerep. Voltak persze szereplők, akiket tökre nem értettem. Pl. Clare tesóját, Markot nem állítja be valami jófejnek, de nekem semmi bajom nem volt vele. Aztán ott van Charisse, Clare barátnője, akiről nem értettem, miért nem hagyja már el azt az idióta Gomezt. És ott van Gomez, akit utáltam!!! Henry legjobb barátjaként beszélt róla, Gomez mégis arra várt, hogy Henry eltűnjön és ááá... milyen barát az ilyen? Milyen ember az ilyen, aki a családjával meg a feleségével is így bánik??
Kedvenc jelenetem például az, mikor Henry találkozik Albával a múzeumban. (sokadik sírás)
Volt olyan jelenetek is, amit nem nagyon tudtam értelmezni például, mikor a 15 éves Henry és a pár hónappal fiatalabb Henry "elütik az időt", amiről Henry azt jegyzi meg "hogy persze azért nem vagyok homokos". Amit, el lehet képzelni, de nem túl konkrét... (vagy ennek örülni kéne?)
Végül mindenkinek ajánlom a könyvet, ne ijedjetek meg az időutazástól, nem kell sci-fiként felfogni, inkább érdekes "betegségként".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése