2012. május 19., szombat

Cassandra Clare - City of Lost Souls (The Mortal Instruments #5)


“- Eddig sosem érdekelt téged, hogy a húgod vagyok.
  - Valóban? Az apánk halott. Nincs más rokonunk. Te és én, mi vagyunk az utolsók. Az utolsó a Morgensternek közül. Te vagy az egyetlen, akivel egy vér folyik az ereimben. Te vagy az utolsó esélyem.”


Sebastian, vagyis Jonathan Christopher Morgenstern felszívódott. A gond csak az, hogy vele együtt eltűnt Jace is, és amíg az Árnyvadászok azon dolgoznak, hogy felkutassák a fiút, Jace és Sebastian gonosz kis duója európai turnéra indult.
A barátok természetesen magánakcióba kezdenek, amint kiderül, hogy a Klávé nem tesz meg mindent Jace visszaszerzésének érdekében. Clary bátrabb és elszántabb, mint valaha, megy a saját feje után, hogy megmentse szerelmét, a Lightwoodok pedig Simon és Magnus segítségével keresik a megoldást.
Ez viszont csupán a vég kezdete, az Árnyvadászokra ugyanis az eddiginél sokkal nagyobb veszély vár, és rengeteg áldozatot kell hozniuk fajuk és az emberek megmentése érdekében…


Megőrjített a postásra való várakozás, ugyanis arra számítottam, hogy az utolsó írásbeli érettségimről – német – hazajőve már itt vár rám a kis drágám és olvashatom. Hát a nagy francokat. De tegnap előtt szerencsésen megérkezett, és tegnap estére már be is fejeztem.

Őszintén szólva a Clockwork Prince után sokkal jobban érdekelt az Infernal Devices folytatása, mint a Mortal Instrumentsé, de a City of Lost Souls előtt újraolvastam ezt a sorozatot is, és az, hogy újra az Árnyvadászok világába csöppentem kellően meghozta a kedvet hozzá.

A CoLS jobb, mint az előző rész, ennyit már az elején leszögezhetek. Nekem nem volt semmi bajom azzal sem, ez viszont izgalmasabb, humorosabb és érzelmesebb is volt, és az olvasása után egy igen hatásos befejezésre számítok a City of Heavenly Fire-ben – amit valószínű meg is fogunk kapni, KÉT év múlva…
Emellett a borítója is gyönyörű, és több, mint száz oldallal vastagabb is! Legalábbis az én kiadásom, amit sikerült úgy olvasnom, hogy ne gyűrődjön meg a gerince, hálleluja!

A legszembetűnőbb változás számomra a helyszínek változása volt. Az Intézet nagyon kevés szerepet kapott, a főhadiszállás Magnus brooklyni lakása, emellett jártunk több európai városban és metróaluljáróban is, Jordan és Simon lakásában és a Praetor Lupus házában.

Clare sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a mellékszereplőkre, aminek én rendkívül örültem, hiszen néha már kicsit sok tud lenni a Jace-Clary szerelmi évődés, persze szeretem őket együtt, meg külön-külön is, de sok lehetőség van a többi szereplőben is.

Magnus az abszolút kedvenc. Ő a legőrültebb, legtitokzatosabb figura, habár sajnos a komoly oldalát is megismerhettük. Szerencsétlen warlockot valóban kicsit kihasználják hőseink, és habár örülök, hogy kulcsszereplővé lépett elő, és érdekel a története is, néha gondolkozhatnának is ezek a kis tinédzserek ahelyett, hogy Magnus Bane-nek füttyentenek.

Alec nagyon sok fejlődésen ment keresztül a kötetek során, de mindig is közel állt a szívemhez, mert érzékeny, de bátor és bármit megtenne a szeretteiért. Ennek ellenére csinált néhány nagyon buta dolgot, de meg lehet érteni.

Azon gondolkodtam, hogy Simont mindig is ennyire szerettem-e. Mert az újraolvasás során és a könyv során is egyszerűen imádtam. Habár már nem egyszerű halandó, mégis ő és Clary képviselik azokat, és irtó vicces tud lenni, amikor Simon groteszk helyzetet teremt egy-egy oda nem illő, „földi” poénjával.

Izzyben a szeretnivaló, hogy igazi kemény csaj, megérdemli a figyelmet.

Maiát és Jordant nagyon nem tudtam hova tenni. Örültem, hogy örülnek, de ez nagyon tölteléksztori volt a számomra.

Claryt jó hősnőnek tartom, örülök, hogy nem nyáladzott túl sokat. Jace és Jace-de-azért-nem-teljesen között látható volt a különbség, habér mindketten szarkasztikusak voltak, a gonosz én inkább olyan volt, mint Jace a könyvek elején, nem pedig a hősszerelmes kiadás.

Sebastian NAGYON jó gonosz. Egy beteg állat a gyerek, szarkasztikus, hataloméhes, de azért szegénynek egy kis szeretethiánya is van valószínűleg. Sok problémát fog még okozni! (Remélem. Ha-ha.) Talán nem úgy kéne BFF-eket szereznie, hogy démoni erővel magához köti őket, de ha más nincs! Jace és az ő kapcsolata is kissé groteszk volt, de a legjobb formában. Azért örülök, hogy az én bátyám nem ilyen.

A végén teljesedett ki igazán a sztori, de végig szórakozató volt. Az eleje ugyan kicsit vontatott volt, főleg, mert tomboltak a hormonok. Néha olyan volt, mintha a Gossip Girl egy részébe csöppentem volna, a szereplők hirtelen rájöttek, hogy tinédzserek és triviális tini problémáikkal is foglalkozni kell, nem lehet állandóan démonokat idézgetni meg öldökölni!

Clary meg Jace meg nehogy azt csinálják, mint a Beautiful creatures végén Ethan meg a lány, akinek nem jut eszembe a neve, mert behalok. Pár hónapja ismerik egymást, nem hiszem, hogy az lenne a legnagyobb problémájuk, hogy mikor csinálják már azt.

Az epilógus ütött. Először érzelmileg – bár sajnos ezt már elspoilereztem magamnak… - de azért egy-két könnycseppet mégis hullattam (az OTP az OTP), majd pedig kaptunk egy erős cliffhangert, ami azért igencsak felkeltette kíváncsiságunkat. Furcsa belegondolni, hogy már csak egy kötet a TMI-ből, meg az Infernal Devicesból is.

Apropó, Infernal Devices. Én imádtam a kis utalásokat: Will könyve Jace-nél, Brother Zachariah, a női warlock, aki Claryn elvégezte a rituálét…Emellett az is sejtetett valamit, hogy ismerős középső neveket ismertünk meg: Clarissa Adele Morgenstern, Alexander Gideon Lightwood, Stephen William Herondale.
Sajnos valószínűleg lényegesen nem fog kapcsolódni a két sorozat, hogy külön-külön is lehessen olvasni (brühühü), de elméleteket gyártani nagyon jó elfoglaltság. Ebben a legjobbak a tumblr-ös TMi fandom, de komolyan. A kedvenc elméletem, hogy Brother Zachariah a jövőből visszatért Jace… a könyv alatt én Jemre tippeltem, de úgy érzem nem lesz ennyire kiszámítható. Mekkora poén lenne, ha Valentine lenne?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése