Alex Flinn - Bewitching

SPOILEREK!

„Ha tündérmesét olvasol – és ki nem olvas? – azt hihetnéd, hogy vannak boszorkányok szerte a világon – boszorkányok, akik mézeskalácsot sütnek a gyerekekből, több száz éves álomra ítélnek hercegnőket, sőt, szörnnyé változtatnak átlagos tinédzserfiúkat, csak hogy móresre tanítsák őket. De igazándiból csak néhány van belőlünk.”

A tündérmesékben valahogy elfelejtik az emberek mekkora szerepük is van a boszorkányoknak. De ez a történet most egy boszorkányé, Kendráé, akivel már megismerkedhettünk, mikor Kyle-t szörnyeteggé varázsolta. A módszer kissé nyers volt, de hatásos. 

Kendra szeret segíteni az embereknek, de a varázslat néha rosszul sül el, de szerencsére a hosszú évszázadok óta tartó élete során tanult a hibáiból.

A helyszín most Miami, ahol a tinédzser, könyvimádó Emmának van szüksége segítségre, amikor a tökéletes, gyönyörű mostohanővérének érkezése felbolygatja életét.

Kedves Alex Flinn!

Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy szeretlek-e vagy sem.

De komolyan. Imádom, hogy meséket dolgoz fel, jó ötlet, viszont ahogy olvasom a könyveit, egyre csökken a színvonal.

A Beastly újdonság volt, egy kis fordulattal, hangulatos is, jól megírt.

A Kiss in time (Csók, pont jókor) azért volt jó, mert a Csipkerózsika az egyik kedvenc mesém, és a történet se volt rossz, de a vége übermegagagyi volt és ez feldühített.

A Cloaked békává változott királyfinak indult, aztán egy csomó mese őrült keverékévé vált. A fordulatok kiszámíthatóak, a cselekmény unalmas, a mesék összevisszasága pedig felesleges, és amúgy is, szimplán gagyi és csalódás volt a könyv.

Ennek ellenére nem mondok le Alex Flinn könyveiről, mert látom bennük a potenciált, mint pl. a Bewitching. Ennek ellenére a Beastly színvonalát nem közelíti meg, de hál’ Istennek a többiére meg nem süllyed le.

Hol volt a probléma?

Kendra történetét vártam, erre megkaptam, hogy hogy kezdődött az egész boszorkányosdi és néhány olyan részletet az életéből, amire kb. úgy reagáltam mint az előző könyvekben. Felesleges egyszerűen ez a mesehalmozás. A Once upon a time c. sorozatban véleményem szerint nagyon jól csinálják a mesék összefűzését, de itt egyszerűen nem jött át, kissé erőltetettnek hatott. Kendra gondolatai, motivációi pedig nem jelentek meg annyira kidolgozottan, mint vártam.

A két megjelenő epizódot – mesét – ezért szinte csak gyorsolvasással olvastam, annyira nem kötött le, egyedül az tetszett bennük, hogy történelmi vonatkozásúak voltak, és hogy a második, hableányos történet nem ért igazán meseszerű véget.

Ott volt még Warner karaktere. Nagyon nem hittem el, hogy mennyire megváltozott. Egyáltalán nem felszínes a gyerek, tök jó fej, Emma lelkitársa kb. de megjelenik Lisette és hoppá, Emma ejtve van. Ilyen egyszerűen nincs, mégha egy olyan súlyos esemény is következik be Emma életében, mint az apjának a halála, ami azért felforgatja a dolgokat. Persze lehet, hogy csak nagyon megkedveltem a gyereket és happy endet akartam neki meg Emmának, de nem, ez nagyon… valótlan volt.

A végén lévő színészgyerek jellemét és cselekedeteit sem tartottam túl reálisnak, viszont a fordulatnak örültem.

Pozitívum:

Minden negatívum ellenére a fő szál, vagyis ez a kifordított Hamupipőke történet nagyon élvezetes volt a számomra.

Emma rendkívül szerethető karakter, végig szurkoltam neki, hogy minden összejöjjön, míg Lisette érdekes, szinte kiismerhetetlen gonosz.

Róluk olvastam volna még többet szívesen, de az ő történetük egy egész regényt nem tett volna ki valóban, így viszont kicsit kusza volt.

Sajnos nem volt túl értelmes a bejegyzés, de azért szerettem volna írni a könyvről.

Cassandra Clare - City of Lost Souls (The Mortal Instruments #5)

“- Eddig sosem érdekelt téged, hogy a húgod vagyok.
  - Valóban? Az apánk halott. Nincs más rokonunk. Te és én, mi vagyunk az utolsók. Az utolsó a Morgensternek közül. Te vagy az egyetlen, akivel egy vér folyik az ereimben. Te vagy az utolsó esélyem.”

Sebastian, vagyis Jonathan Christopher Morgenstern felszívódott. A gond csak az, hogy vele együtt eltűnt Jace is, és amíg az Árnyvadászok azon dolgoznak, hogy felkutassák a fiút, Jace és Sebastian gonosz kis duója európai turnéra indult.
A barátok természetesen magánakcióba kezdenek, amint kiderül, hogy a Klávé nem tesz meg mindent Jace visszaszerzésének érdekében. Clary bátrabb és elszántabb, mint valaha, megy a saját feje után, hogy megmentse szerelmét, a Lightwoodok pedig Simon és Magnus segítségével keresik a megoldást.
Ez viszont csupán a vég kezdete, az Árnyvadászokra ugyanis az eddiginél sokkal nagyobb veszély vár, és rengeteg áldozatot kell hozniuk fajuk és az emberek megmentése érdekében…

Megőrjített a postásra való várakozás, ugyanis arra számítottam, hogy az utolsó írásbeli érettségimről – német – hazajőve már itt vár rám a kis drágám és olvashatom. Hát a nagy francokat. De tegnap előtt szerencsésen megérkezett, és tegnap estére már be is fejeztem.

Őszintén szólva a Clockwork Prince után sokkal jobban érdekelt az Infernal Devices folytatása, mint a Mortal Instrumentsé, de a City of Lost Souls előtt újraolvastam ezt a sorozatot is, és az, hogy újra az Árnyvadászok világába csöppentem kellően meghozta a kedvet hozzá.

A CoLS jobb, mint az előző rész, ennyit már az elején leszögezhetek. Nekem nem volt semmi bajom azzal sem, ez viszont izgalmasabb, humorosabb és érzelmesebb is volt, és az olvasása után egy igen hatásos befejezésre számítok a City of Heavenly Fire-ben – amit valószínű meg is fogunk kapni, KÉT év múlva…
Emellett a borítója is gyönyörű, és több, mint száz oldallal vastagabb is! Legalábbis az én kiadásom, amit sikerült úgy olvasnom, hogy ne gyűrődjön meg a gerince, hálleluja!

A legszembetűnőbb változás számomra a helyszínek változása volt. Az Intézet nagyon kevés szerepet kapott, a főhadiszállás Magnus brooklyni lakása, emellett jártunk több európai városban és metróaluljáróban is, Jordan és Simon lakásában és a Praetor Lupus házában.

Clare sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a mellékszereplőkre, aminek én rendkívül örültem, hiszen néha már kicsit sok tud lenni a Jace-Clary szerelmi évődés, persze szeretem őket együtt, meg külön-külön is, de sok lehetőség van a többi szereplőben is.

Magnus az abszolút kedvenc. Ő a legőrültebb, legtitokzatosabb figura, habár sajnos a komoly oldalát is megismerhettük. Szerencsétlen warlockot valóban kicsit kihasználják hőseink, és habár örülök, hogy kulcsszereplővé lépett elő, és érdekel a története is, néha gondolkozhatnának is ezek a kis tinédzserek ahelyett, hogy Magnus Bane-nek füttyentenek.

Alec nagyon sok fejlődésen ment keresztül a kötetek során, de mindig is közel állt a szívemhez, mert érzékeny, de bátor és bármit megtenne a szeretteiért. Ennek ellenére csinált néhány nagyon buta dolgot, de meg lehet érteni.

Azon gondolkodtam, hogy Simont mindig is ennyire szerettem-e. Mert az újraolvasás során és a könyv során is egyszerűen imádtam. Habár már nem egyszerű halandó, mégis ő és Clary képviselik azokat, és irtó vicces tud lenni, amikor Simon groteszk helyzetet teremt egy-egy oda nem illő, „földi” poénjával.

Izzyben a szeretnivaló, hogy igazi kemény csaj, megérdemli a figyelmet.

Maiát és Jordant nagyon nem tudtam hova tenni. Örültem, hogy örülnek, de ez nagyon tölteléksztori volt a számomra.

Claryt jó hősnőnek tartom, örülök, hogy nem nyáladzott túl sokat. Jace és Jace-de-azért-nem-teljesen között látható volt a különbség, habér mindketten szarkasztikusak voltak, a gonosz én inkább olyan volt, mint Jace a könyvek elején, nem pedig a hősszerelmes kiadás.

Sebastian NAGYON jó gonosz. Egy beteg állat a gyerek, szarkasztikus, hataloméhes, de azért szegénynek egy kis szeretethiánya is van valószínűleg. Sok problémát fog még okozni! (Remélem. Ha-ha.) Talán nem úgy kéne BFF-eket szereznie, hogy démoni erővel magához köti őket, de ha más nincs! Jace és az ő kapcsolata is kissé groteszk volt, de a legjobb formában. Azért örülök, hogy az én bátyám nem ilyen.

A végén teljesedett ki igazán a sztori, de végig szórakozató volt. Az eleje ugyan kicsit vontatott volt, főleg, mert tomboltak a hormonok. Néha olyan volt, mintha a Gossip Girl egy részébe csöppentem volna, a szereplők hirtelen rájöttek, hogy tinédzserek és triviális tini problémáikkal is foglalkozni kell, nem lehet állandóan démonokat idézgetni meg öldökölni!

Clary meg Jace meg nehogy azt csinálják, mint a Beautiful creatures végén Ethan meg a lány, akinek nem jut eszembe a neve, mert behalok. Pár hónapja ismerik egymást, nem hiszem, hogy az lenne a legnagyobb problémájuk, hogy mikor csinálják már azt.

Az epilógus ütött. Először érzelmileg – bár sajnos ezt már elspoilereztem magamnak… - de azért egy-két könnycseppet mégis hullattam (az OTP az OTP), majd pedig kaptunk egy erős cliffhangert, ami azért igencsak felkeltette kíváncsiságunkat. Furcsa belegondolni, hogy már csak egy kötet a TMI-ből, meg az Infernal Devicesból is.

Apropó, Infernal Devices. Én imádtam a kis utalásokat: Will könyve Jace-nél, Brother Zachariah, a női warlock, aki Claryn elvégezte a rituálét…Emellett az is sejtetett valamit, hogy ismerős középső neveket ismertünk meg: Clarissa Adele Morgenstern, Alexander Gideon Lightwood, Stephen William Herondale.
Sajnos valószínűleg lényegesen nem fog kapcsolódni a két sorozat, hogy külön-külön is lehessen olvasni (brühühü), de elméleteket gyártani nagyon jó elfoglaltság. Ebben a legjobbak a tumblr-ös TMi fandom, de komolyan. A kedvenc elméletem, hogy Brother Zachariah a jövőből visszatért Jace… a könyv alatt én Jemre tippeltem, de úgy érzem nem lesz ennyire kiszámítható. Mekkora poén lenne, ha Valentine lenne?

Mr. Keats megérdemel egy bejegyzést

Nagyon régen írtam már. Nem mondom, hogy azért, mert két hét és érettségi, mert ez nem igaz, egyszerűen csak nem olvastam olyan könyvet mostanában, amiről szívesen írnék bejegyzést. Emellett vagy öt könyvet olvasok most egyszerre, és azt sem tudom melyikben mi van.
De most itt vagyok egy rövid bejegyzés idejére, ami nem igazán kapcsolódik a főként YA regényeket feldolgozó bloghoz, de irodalom. Hát még milyen!


Éppen azon gondolkodtam, hogy a rohamosan közeledő német érettségin milyen filmről is beszéljek, ha esetleg a kedvenc filmem kerül szóba. Végül a Bright starra esett a választásom. Egyrészt azért, mert iszonyatosan nagy kosztümös film fan vagyok. Az én kis érzékeny lelkemnek olyanok kellenek, amiken bőghetek sokat, ez pedig tökéletes példánya. Csodaszép történet. Szomorú, de tényleg nagyon szép.
Másrészt Ben Whishaw nagy kedvencem, és ahogy Keatset szaval még az ember térde is beleremeg.

Ja, még nem mondtam, hogy a film Keatsről szól? Pontosabban John Keats és Fanny Brawne szerelméről. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Szóval rákerestem a filmre németül, meg is találtam a német előzetest, ami szerintem nagyon durván jó - mármint ameddig meg nem szólalnak benne németül.

Ez arra buzdított, hogy Keats verseket olvassak németül. Habár első hallásra tényleg kicsit úgy hangzik, hogy ezzel az otromba némettel megerőszakolják ezeket a gyönyörű verseket, mégis van bennük valami költői. Tóth Árpád, Radnóti vagy Szabó Lőrinc fordításainak nyomába sem érnek, de azért érdekes, hogy egészen jól hangzanak a versek németül.
De főleg angolul és csodás anyanyelvünkön. Egy kis ízelítő. :)

Des Dichters letztes Sonett

Strahlstern! könnt ich gleich dir beständig sein!

Nicht einsam prangend in der nächtigen Herde,

Nicht offnen Lides wandern im Verein

Mit dem geduldigen Eremit der Erde,

Dem Strom des Wassers, der mit Priesterhand

Der Menschen Lande wäscht in ewigem Wachen,

Nicht starrend auf der Berge Schneegewand

Und dunkler Moore grün verschlossne Rachen –

Nein – doch beständig: immerdar gebettet

Auf der Geliebten reifend wache Brust,

Wie Schwellen sich mit Sinken zart verkettet,

Sanft fühlend, süßer Unruh stets bewußt,

Noch hörend, noch, des Atems lindes Wehen –

So ewig leben – oder tot vergehen!

Utolsó szonett

Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök -

Nem a magas ég magányos tüze,

Hogy türelmesen a világ fölött

Vigyázzam, mint ártatlan remete,

A mozgó tengert, mely papként szelíden

Mossa a föld emberi partjait

Vagy nézi a friss havat, melynek ingyen

Fehérébe hegy s mocsár öltözik -

Nem - én kedvesem érő kebelén

Vágynék lenni szilárd s változhatatlan

Hogy annak lágy, lélegző melegén

Őrködjem örök-édes izgalomban:

Azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,

Ott élni mindig - vagy meghalni rögtön.

Bright star

Bright star, would I were stedfast as thou art-- 
Not in lone splendour hung aloft the night
And watching, with eternal lids apart,
Like nature's patient, sleepless Eremite,
The moving waters at their priestlike task
Of pure ablution round earth's human shores,
Or gazing on the new soft-fallen mask
Of snow upon the mountains and the moors--
No--yet still stedfast, still unchangeable,
Pillow'd upon my fair love's ripening breast,
To feel for ever its soft fall and swell,
Awake for ever in a sweet unrest,
Still, still to hear her tender-taken breath,
And so live ever--or else swoon to death. 

John Green - The fault in our stars

 

"Ott ültem vakon, összetört szívvel, és semmit nem akartam csinálni, aztán Gus beviharzott a szobámba és azt kiáltotta: „Remek hírem van!” Én meg úgy voltam, hogy „Most nem igazán akarok remek hírt hallani.” és Gus azt mondta: „Ezt a remek hírt hallani akarod.” és azt kérdeztem tőle: „Rendben, mi az?” és azt mondta: „Hosszú életet fogsz élni, ami telis tele lesz csodás és szörnyű pillanatokkal, amit még csak elképzelni sem tudsz.”

Hazel 16 évesen túl van a csodán: két évvel ezelőtt, a halál küszöbén összezsugorodott a tüdejében lévő tumor, ennek ellenére mégsem tud normális életet élni, hiszen betegsége miatt mindenhová oxigéntartállyal kell járnia, nem jár iskolába, legjobb barátainak pedig szüleit tekinti és kedvenc íróját, akinek a könyvét bálványozza és már rongyosra olvasta.
Élete akkor vesz 180 fokos fordulatot, mikor a rákkal élők csoportjában megismeri Augustus Waterst. Habár a fiú szintén túlélő és lábát amputálni kellett, életfelfogása lenyűgözi Hazelt. A lány kezdetben nem érti, mit lát benne a fiú, de sodródik az árral.

Mit mondjak erről a könyvről? Hogy imádtam, de összetörte a szívemet? Kb. ez a pontos meghatározás. Miután kiolvastam szinte csak meredtem magam elé, és morcos voltam, ha valaki csak hozzám szólt.

Már az első oldalak során kiderült, hogy John Greent nem véletlenül istenítik. Mesteri szóforgató és léleksimogató.

Hazelből nagyon jó narrátort kreál és fantasztikus szereplőket hoz létre. Említhetném például Isaacet is, akit a végére nagyon megkedveltem, de természetesen a fő kedvenc Augustus… ritka az ennyire szerethető, humoros, eredeti karakter, ezért az ő változása viselt meg a legjobban, szinte fizikai fájdalmat érzett olvasni.

Ez egy csupa szív könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia, hiszen annyi minden van benne! Nem mindig tudom elmondani, hogy egy könyvtől rengeteget kaptam, de ez egy ilyen eset… annak ellenére, hogy gyakran elszomorított, van egyfajta pozitív üzenete.

A bejegyzés elején lévő kis összefoglalón kívül nem mondanék semmit a cselekményről, hiszen nem akarom elrontani az olvasást, így rövid – de szeretetteljes – kis posztom véget is ért… ha szerettek, dobjatok meg még John Greennel, de ha csak elolvassátok ezt a könyvét, annak is nagyon örülök.

Leiner Laura - Szent Johanna Gimi #1 - Kezdet

„ – Mi történt? – néztem körbe csodálkozva.
  - Lerendeztük – vette át a szót Ricsi.
  - De hogyan? – pislogott nagyokat Virág.
  - Simán. Megmondtuk, hogy senki nem röhögheti ki a barátunkat, csak és kizárólag mi. Mert nekünk szabad. Nekik nem.”

Reni most kezdi a középiskolát, még pedig a franciára szakosodó Szent Johanna Gimnáziumban. Egy kissé tart tőle, ugyanis az olvasni és tanulni szerető lánynak sosem voltak igazán barátai, ráadásul az ismerkedős gólyatáborról is lemarad költözésük miatt. Nem kell sokáig aggódnia, hiszen egyből két remek barátra is talál: az álmodozó, kissé butuska Virágra és Arnoldra, aki pedig túl komolyan veszi a dolgokat. A félév pedig nem telik eseménytelenül, és az osztályközösség is egyre jobban összekovácsolódik.

Igen, elért engem is az SZJG láz. De már egyszerűen muszáj volt belekezdenem, mert molyon nem láttam semmi mást, csak hogy SZJG így, SZJG úgy, meg hogy mennyire jó az összes könyv értékelése (90% +).

Persze először érdekes volt, mint ahogy szerintem sok kortársam sem, így én sem igazán olvasok magyar szerzőket, ami egy kissé sznobizmus, tudom, de hát ez most legyőztem, és megérte, mert a Szent Johanna Gimi tényleg jó kis sorozat lesz.

Tulajdonképpen olyan könyv ez, amit akár mi is írhatnánk, mégis valahogy magával ragadó. A szereplők egy kicsit viccesek, kissé esetlenek, de mindenképpen nagyon a szívünkhöz nőnek, ezért is fogok még valószínűleg a következő hét rész során is érdeklődni sorsuk felől.

Talán az is volt az előnye annak, hogy magyar szerző írta a könyvet, hogy végre nagyjából saját iskolai életünket láthatjuk benne, feleléssel meg mindennel.

Egészen megható volt látni mennyire jó a 9/b osztályközössége, szerintem ez lenne az ideális, bár persze ezt könnyebb megoldani tizenakárhány fővel. (Bár én sem panaszkodhatok, hiszen a 25 fős osztályomban elég jó az osztályközösség, valószínűleg azért, mert már 8 éve együtt vagyunk, ez más osztályokban annyira nincs meg.)

A főszereplő Renivel félig tudtam azonosulni, félig meg nem. Igazából nagyon szimpatikus, de egy kissé talán túlbuzgó, bár ezt irigylem is benne, hiszen én… na inkább hagyjuk. :’D
A szülők viszont leginkább iszonyatosan idegesítőek voltak. Egyrészt nagyon gáz, hogy könyvekből tanulják a szülőséget, másrészt szerintem iszonyú szigorúak és nagyon gyerekként kezelik Renit. Én komolyan elítélem azokat a szülőket, akik azt sem tudják hol van a gyerekük meg fiatalabb korban minden péntek este részegre isszák magukat a gyerekek és ők szemet hunynak felette, na de hogy egy majdnem 15 éves lány azt megkérdezze a szüleitől, hogy kimehet-e a ház elé gördeszkázni, meg hogy elmehet-e a sulival korizni, iszonyatosan durvának tartom. Vagy én vagyok ennyire liberális?
Reni gépkorlátozását még megértem, mondjuk úgy, hogy színötös a gyerek nem tartom túl szükségesnek.

Ezen kívül igazából aranyosak a szülei, meg az egész család is, csak kicsit túlzásba viszik, na, de mondjuk Reni és az apukájának kapcsolata kifejezetten tetszett.

A legjobb barátnő, Virág nagyon szerethető karakter, igaz barát, mindenesetre szerencsétlen valóban végtelenül sötét, kicsit már el is van túlozva szerintem, lehetetlennek tartom ugyanis, hogy valaki, aki ennyire buta egy ilyen elit gimnáziumba járhasson…

Habár Arnold néha elég lenéző másokkal szemben, őt is nagyon szeretem. Kissé távolságtartó, de ő is jó barát.

Az osztály: remélem történik valami előrelépés Cortezzel. Kingát megütném, de jó rendesen. Néhány szereplőnél még nem tisztult le számomra teljesen, hogy ki-kicsoda, de már csak kötetek kérdése!

Sztori: 5/4 – valljuk be, azért nem történt semmi különleges

Összességében azért: 5/5 – mert valóban nagyon szórakoztató, és már hiányzott valami jó kis tinikönyv

Zeneküldés a rádióban: 5/5 – hahaha

Ricsi – 5/5* - Imádom! :D Főleg azt a részt, amikor Kinga szétveri a vonalzóval.

Az érzés, ami eltölt, mikor olvasom, hogy Reni mennyit olvas és tanul: 5/1 – SZÉGYEN! Utálom magam ilyenkor, példát vehetnék róla…

Szép remények: 5/5 – Én is ezt olvasom! Vagyis olvasnám, ha lenne kedvem egyáltalán olvasni.

A negyedik rész: 5/1 – Még nem tudom, hogy szerzem meg! :( Na jó, még csak a második jön, de akkor sem tudom.

Sims: 5/3 – Nagyon belefájdult a szívem, mert az én gépem nagyon nem tolerálja, pedig szeretem, de azért vicces volt olvasni róla, Reni mit összeszenved velük.

Denise Grover Swank - Here (On the otherside #1)

„Helytelen volt felkutatnom téged. Helytelen volt beleavatkoznom az életedbe. Sosem bocsátom meg magamnak, hogy ide hoztalak.”

Julia nem tudja feldolgozni legjobb barátnője, Monica halálát. A lány autóbalesetben halt meg és Julia vezette a kocsit, azóta minden megváltozott. Nem csak egyetlen igazi barátját vesztette el, de bűntudata és az események miatt teljesen tönkre ment a családja, az iskolában rosszul teljesít és összesúgnak a háta mögött.
Ő maga is megváltozott, ám a furcsa események tetőpontja mégis az, amikor Evan hirtelen elfelejti barátnőjét és iránta kezd érdeklődni, Julia kívánsága pedig, hogy Monica éljen helyette nem is tűnik olyan elérhetetlennek.

Azért esett a választásom épp erre a könyvre, mert egyrészt a kubai rakétaválsággal kezdődik, így gondoltam, na ez biztos nem lesz gagyi, másrészt Goodreadsen durván jó pontot kapott egy számomra ismeretlen műhöz képest (atyaég de egy sznob vagyok).

Próbáltam nem túl spoileres lenni, de ahhoz, hogy valaki figyelmét felhívjam erre a könyvre, el kell árulnom, hogy ez lényegében egy párhuzamos univerzumos regény és az elején lévő rakétaválságos rész azért fontos, mert a két univerzumban itt válnak ketté az események. Az egyik a mi világunk, a másik pedig egy katasztrófa sújtotta Egyesült Államok.

Őszintén szólva, már el is felejtettem mi volt az elején, mire elérkeztem ehhez a részhez a történetben, ugyanis az első felében nagyon lassan halad a cselekmény, meg nem is nagyon volt kedvem olvasni.
Attól rettegtem, hogy ebből valami Beautiful creatures maszlag fog kisülni, de hál’ Istennek a könyv második felét sikerült gyorsan ledarálnom, mert az viszont igencsak érdekesre sikerült és gyorsan el is hessegettem magamban a BC feltételezést.

De nagyon látszik rajta, hogy sorozat része, hiszen kidolgozatlan ilyen szempontból, viszont a vége felkeltette az érdeklődésemet, vagyis ígéretesnek tűnik ez a sorozat, meg amúgy is, párhuzamos világok, disztópia, szerelmi háromszög, a tiéd vagyok, baby.

Nagyjából ennyit érdemes megemlíteni róla anélkül, hogy igazán spoileres legyek. Ha ti is szeretitek a fentebb említett dolgokat, nektek is tetszeni fog.

u.i.: Team Reece.

u.i.2: Egy világ napfény gyorskaja nélkül? APOKALIPSZIS.

A borító alapján ítélném meg a könyveket?

Avagy random poszt a várólistás könyveimről, amiknek gyönyörű a borítójuk.

                                          

2. nap – A könyv, amit háromnál többször olvastál el

 
Hihetetlen, hogy először elkezdtem olvasni a sorozatot (kisgyerekként), de nem tetszett, aztán egyszer mégis, varázsütésre elolvastam. A tűz serlege film után lehetett. Valamiért talán az tett kíváncsivá, ezért kölcsönkértem az egyik barátnőmtől a Főnix rendjét és az akkor épp megjelent Félvér Herceget, és elkezdődött a szerelem, amit a fanficek és az utolsó részre való várakozás mélyített el.

Erre azt kell mondanom, hogy feltehetőleg bármelyik Harry Potter rész. A kedvencem a Főnix rendje, azt legalább hatszor olvastam el. 


(Amúgy rossz emlék is kapcsolódik hozzá: ez a kedvenc részem, és ez volt az első film, amit már úgy láttam, hogy olvastam a könyvet... és a film borzalmas volt és nagyon, nagyon, nagyon csalódott voltam. Történet vége.)

Julie Cross - Tempest

„Felejts el mindent, amit valaha is hallottál az időutazásról, mert csak össze fog zavarni.”

Jackson Meyer az NYU átlagos egyetemistája azon kívül, hogy rendelkezik az időutazás képességével. Még nincs teljesen tisztában erejének határaival és működésével, ezért legjobb barátjával, Adammel próbálják megfejteni minden csínját-bínját.
A fiú nem gondolja, hogy képességéről más is tud és veszélyes is lehet, míg egy napon barátnőjét meg nem gyilkolják miatta, ő pedig a rémület hevében visszautazik a múltba és nem tud visszaugrani a jelenbe.

Ez egy abszolút olyan regény volt, aminek befejezése után legszívesebben magzatpózba vágtam volna magam a falat bámulva. De nem tehettem, mert magyar érvelést kellett volna írnom, amit igazából be sem bírtam fejezni, mert olvastam.

Már az elejétől fogva ott lebegett ennek a befejezésnek a lehetősége, de próbáltam elhessegetni. De! Lesz folytatás, szóval semmi gond, kíváncsi vagyok mi sül ki belőle.

Most, hogy elmondtam a véleményem a végéről azt hiszem, vissza kellene térnem a kezdetekhez…

Először borítója alapján egy tök másik könyvvel kevertem, de amint megláttam, hogy időutazós, egyből rávetettem magam, hiszen ez az egyik kedvenc témám, főleg, amikor szerepet játszik a jövő/jelen megváltoztatása.

Na meg azért is esett rá a választás, mert NAGYON ritka, hogy olyan könyvet olvasok, amiben férfi a narrátor és érdekes volt! Persze, nőként igazán nem tudom megítélni, mennyire hiteles, de Jackson egy egészen szerethető karakter, bár úgy érzem, még nem ismertük meg eléggé.

Ennek ellenére igazából Hollyval, a barátnővel volt inkább problémám. Sajnáltam, hogy nem tudtunk meg igazán sokat róla, vagyis nem eleget. És amennyire Jackson emlegette, hogy mennyire más a két Holly, úgy én is azt éreztem, hogy a jövő-Hollyról kevés az infó ahhoz, hogy a sztori lényegét százszázalékosan átéljem.

Adam, a legjobb barát (mind Hollyé, mind Jacksoné) nagyon jó karakter, igazi ’sidekick’, bár kicsit furcsa volt, hogy Jackson nem is említett rajtuk kívül barátokat a jelenben, akiket már régről ismert. (Ugyan már, gazdag, népszerű csóka, tuti nem egyedül, magányosan rótta a gimi folyosóit.)

A történet tetszett, főleg, hogy az írónő azzal tette izgalmasabbá, hogy olykor ugrált az időben. (Akárcsak Jackson. Ha-ha.) Voltak benne aranyos és izgalmas pillanatok, bár olykor csak takaréklángon égtek az események, és ettől lassan haladt a cselekmény.

Volt benne egy kis rejtély is, amivel fejünkhöz tartott fegyverrel rávettek meghívót kaptunk a következő részek elolvasására is. Így újabb sorozatba kezdtem… Nagyszerű.

(Nem igazán kapcsolódik a történethez, de… volt egy rész, amikor Jackson a valamilyen közgazdaságórájáról megismert lánnyal beszélt… most nem azért de akinek a francia költészet a főszakja, mi az isten nyilát keres közgazdaságtanon??)

Ja és a borító: ötös! Mert történet hű. ;)

1. nap – A legjobb könyv, amit a múlt évben olvastál

A molyos kihívás mintájára elkezdem a 30 napos kihívást, hogy mégiscsak kerüljön valami a blogba, még ha nagyon lassan is haladok az olvasással pillanatnyilag. 


A legjobb könyv, amit az elmúlt évben olvastam nem más, mint a már sokat ajnározott Anna and the French kiss Stephanie Perkinstől. Habár a folytatás (ami nem is igazából folytatás, de megjelennek benne az Anna szereplői) egy kissé csalódás volt, az első rész mindenért kárpótol. 
Annyira tökéletes YA regény volt! A legjobb, amit valaha olvastam, nagyon tudtam azonosulni a főszereplőkkel, és jó volt olyat olvasni, amiben a helyszín egy kicsit különlegesebb, mint pl. az átlagos amerikai helyszínek.


Itt írtam róla, és elvileg hamarosan kiadja a Könyvmolyképző! Juppí!